Kellemetlenül kevesen voltak Louis Tomlinson koncertjén – az énekes a színpadon reagált a félig üres arénára

Elmondása szerint egy ilyen helyzetben is a rajongói adnak neki erőt.

Januárban jelent meg Louis Tomlinson harmadik szólóalbuma, a How Did I Get Here?, pár nappal ezelőtt pedig ismét nyakába vette a világot az énekes, és turnéra indult. A koncertsorozatnak eddig csak két fellépése zajlott le, de már most úgy tűnik, hogy kissé túl nagy helyszíneket választottak hozzá.

A legutóbbi, oslói show-nak egy több mint 20 ezer férőhelyes aréna adott otthont, aminek csak a felét nyitották meg. Azonban még így is kellemetlenül kevesen voltak a koncerten, annak ellenére, hogy az előadónak egyébként masszív rajongótábora van világszerte.

Reklám 1

Íme pár kép a helyszínről, még a show kezdete előttről, de már bőven a kapunyitás után:

Az aréna méretéhez képest kellemetlenül kevesen voltak Louis Tomlinson oslói koncertjén.

Persze magának a sztárnak is feltűnt, hogy egy félig üres aréna előtt lép fel. Ahogy ő fogalmazott, nem is kerülgette a forró kását, és a színpadon reagált a dologra.

Nem akarom kerülgetni a forró kását. Tudjátok, sokat gondolkoztam ezen. Amikor kisétálok a színpadra, én is látom, hogy mennyi üres hely van. Nem vagyok vak

– kezdte.

Elmondása szerint a korábbi turnéi során azt vette észre: amikor nem a legjobb formáját hozza, akkor a közönség is visszafogottabb – pedig ilyenkor van a legnagyobb szüksége a rajongói támogatására.

Korábban volt pár koncertem, amikor úgy éreztem, nem a legjobb formámat hoztam, és azt vettem észre, ilyenkor ti is visszafogottabbak vagytok. A mai is egy ilyen alkalom. De ma nagy szükségem van a támogatásotokra.

A színpadon reagált Louis Tomlinson arra, hogy egy félig üres aréna előtt lép fel.

Louis korábban már többször is beszélt arról, hogy zenészként a munkája tele van versengéssel és összehasonlításokkal, és ezt most is kiemelte. Úgy fogalmazott, olykor győzködnie kell magát arról, hogy hálás azért, amit csinál, de a fanokra van a legnagyobb szüksége ahhoz, hogy ezt el is higgye.

Az én munkám tele van versengéssel. Ez már csak ilyen. És nagyon sokat kell beszélgetnem magammal arról, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ezt csinálhatom. Ezek azok a pillanatok, amikor minden egyes kibaszott alkalommal szükségem van rátok, és ti sokkal többet adtok vissza, mint amire számítanék.

Hozzátette: tudja, hogy a rajongók is aggódnak az üres helyek miatt, de végső soron ők azok, akinek köszönhetően egyáltalán el tud menni turnézni.

Látom, hogy online erről beszélgettek, és kicsit aggódtok emiatt. De tudjátok mit? Nektek köszönhetően turnézhatom végig az egész kibaszott világot.

Az énekes a How Did We Get Here? turnéval sajnos Budapestre nem látogat el, azonban Bécsben elcsíphetjük élőben április 6-án.