Kiszivárgott: még idén európai turnéra indul a The Pussycat Dolls, itt az első dátum is

Idő előtt hullott le a lepel a csapat visszatérő turnéjának első dátumáról.

Tavaly év vége óta röpködnek a pletykák, miszerint idén újra összeállhat a 2000-es évek egyik meghatározó lánybandája, a The Pussycat Dolls, és azóta több fontos részletet is megtudhattunk arról, hogy mit tartogatnak a rajongóik számára. A hírek szerint nyakukba veszik a világot, és 17 év kihagyás után turnéra indulnak, azonban az eredeti hat tag helyett csak hárman – az új felállásban Nicole Scherzinger, Ashley Roberts és Kimberly Wyatt vesznek részt. Most pedig a koncertsorozat első dátumáról is lehullott a lepel, igaz, idő előtt.

Kiderült, hogy a PCD még idén körbejárja Európát, és Belgiumba már biztosan ellátogatnak. Egészen pontosan Antwerpenben, a több mint 20 ezer férőhelyes AFAS Dome arénában lépnek majd színpadra szeptember 18-án. A dátumot egy belga rádió szivárogtatta ki azzal, hogy lejátszotta a fellépés reklámját, még a hivatalos bejelentés előtt.

Reklám 1

Valószínűleg már arra sem kell sokat várni, hogy magától a bandától hallhassuk a visszatérésük hírét. A napokban eltűnt az összes bejegyzésük az Instagram oldalukról, és egy rövid videót osztottak meg az új logójukkal, illetve az új, pdcforever nevű oldalukkal. Ezen keresztül feliratkozhatunk a hírlevelükre, hogy elsőként értesüljünk a nagy bejelentésükről.

Kiszivárgott a The Pussycat Dolls 2026-os európai turnéjának első dátuma.

A The Pussycat Dolls még a 90-es évek közepén alakult meg burleszk társulatként, majd a 2000-es évek elején zenei vizekre eveztek. Soha nem attól volt hangos a sajtó, hogy milyen jó kapcsolatot ápol egymással a 6 lány, 2010-ben pedig fel is oszlottak. A rövid fennállásuk ellenére is olyan időtálló slágereket tudhatnak magukénak, mint a Don’t Cha, a Buttons, az I Don’t Need a Man, vagy éppen a When I Grow Up.

A banda egyszer már újra összeállt, méghozzá 2020-ban, 10 évvel a feloszlásuk után. Akkor egy vadiúj dalt dobtak piacra React címmel, és egy világkörüli turnét is bejelentettek. A koncertsorozat először a világjárvány miatt csúszott, majd Nicole Scherzinger egy az egyben törölte az egészet – több tag szerint az ő tudtuk nélkül.

Remélhetőleg ezúttal már semmi nem szól majd bele a visszatérésükbe, és a fanok végre megkapják a turnét, amire hosszú évek óta várnak.