A 35 éves nőt emberölés kísérletével vádolják.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, helyi idő szerint vasárnap kora délután többször is rálőttek Rihanna Beverly Hills-i otthonára, úgy, hogy az énekesnő otthon tartózkodott. A támadót rövid időn belül sikerült elfognia a rendőrségnek, most pedig a személyazonosságát is nyilvánosságra hozták.
Az elkövető egy 35 éves floridai nő, Ivana Lisette Ortiz. A tettest emberölés kísérletével vádolják, és jelenleg is őrizetben tartják. Az óvadék összege nem kevesebb mint 10.225.000 dollár, ami nagyjából 3,49 milliárd forintnak felel meg.
Ortiz tegnap délután 1 óra fele egy fehér Teslával parkolt le Rihanna háza elé, hétszer lőtt rá, majd elhajtott a helyszínről. Néhány golyó a kaput találta el, de a hírek szerint volt olyan is, ami a kerítésen át egészen a villa bejáratáig hatolt. A gyanúsítottat egy nagyjából 13 kilométerre lévő bevásárlóközpontban fogták el és vették őrizetbe.

Az utca egyik lakója úgy fogalmazott, félelmetes volt az eset, és el sem tudja képzelni, mit érezhetett a szomszédja, Rihanna.
Félelmetes volt, és el sem tudnom képzelni, milyen érzés lehetett a házban lenni, és onnan hallani a lövéseket. Egyszerűen fel sem tudom fogni. Elképesztő, hogy egy ilyen dolog megtörténhet egy kellemes vasárnapi délután kellős közepén
– nyilatkozta a Fox-nak.



