Megosztotta, hogyan igyekszik tisztelegni a néhai barátja emléke előtt.
Csupán órák választanak el minket Harry Styles várva várt, negyedik albumától, így az énekes gőzerővel népszerűsíti a Kiss All the Time. Disco, Occasionally. című korongot. Ennek keretein belül megjelent egy igencsak hosszú interjúja, amit az Apple Music Zane Lowe-jának adott. Aki ismeri a műsorvezető munkásságát, az már tudhatja, hogy mindig érdekes és mély beszélgetéseket folytat az előadókkal, melyek nem csupán az adott projektjeiket érintik. Ez most sem volt másképpen.
A lemez és a hozzá kapcsolódó turné mellett szóba került az énekes néhai barátja és bandatársa, Liam Payne is, és őszintén beszélt a haláláról, ami az egész világot megrázta.
Harry úgy fogalmazott, még maga a gondolat is nehéz számára, hogy erről beszéljen, és sokat küzdött azzal, hogy a nagyvilág szeme láttára kellett gyászolnia.
Teljesen őszintén, még maga a gondolat is nehéz, hogy beszéljek róla. Van bennem egyfajta küzdelem ezzel kapcsolatban. Amikor meghalt, volt egy időszak, amikor nagyon nehéz volt feldolgozni azt a furcsa érzést, mintha mások is részt kérnének a gyászodból. Nagyon erős érzéseim voltak a barátom halála kapcsán, és közben hirtelen azt is éreztem, hogy talán mások elvárják, hogy ezt valahogy kifejezzem. Mintha, ha nem mutatnám ki, akkor azt gondolnák, hogy nem is azt érzem, amit valójában érzek
– kezdte.
:max_bytes(150000):strip_icc():focal(749x0:751x2)/Liam-Payne-L-and-Harry-Styles-53b8c5d09b7344a19f9080aae857d6cb.jpg)
Harry elmondása szerint különösen nehéz volt elveszítenie egy olyan barátot, aki nagyon hasonlított rá. Ő úgy látta Liamet, mint valakit, akinek hatalmas szíve volt, és egyszerűen csak jó szeretett volna lenni.
Nagyon nehéz elveszíteni egy barátot. Bármelyik barát elvesztése fájdalmas, de különösen nehéz, ha valaki ennyire sok mindenben hasonlít rád. Olyan ember volt, akinek elképesztően jó szíve volt, és aki egyszerűen csak szeretett volna valami igazán jót tenni az életben. Számomra ez egy nagyon fontos pillanat volt abban az értelemben, hogy ránézzek az életemre, és feltegyem magamnak a kérdést: “Rendben, mit akarok kezdeni az életemmel? Hogyan akarok élni?”
– osztotta meg.
A sztár arra is kitért, hogyan igyekszik tisztelegni a néhai barátja emléke előtt.
Szerintem a legjobb módja annak, hogy tisztelegjünk azok előtt a barátaink előtt, akiket elvesztettünk, az, hogy a lehető legteljesebben éljük az életünket. Egy különleges ember volt, és ez az egész nagyon szomorú.
Liam 2024 októberében, csupán 31 évesen hunyt el. Harry akkor egy poszttal emlékzett meg róla a közösségi oldalain, majd természetesen a temetésén is részt vett. Ezeket leszámítva eddig nem beszélt nyilvánosan a haláláról.
A teljes interjút alább tudod megnézni:



