Taylor két dalt is írt a Selenával való barátságáról.
Selena Gomez és Taylor Swift már lassan 20 éve barátok, és ez idő alatt rengeteg mindenen mentek keresztül együtt. Már tiniként is közösen igyekeztek lavírozni a szórakoztatóipar útvesztőjében, majd a húszas éveikben is számos hullámhegyet és hullámvölgyet vészeltek át a másikra támaszkodva. Nem csoda hát, hogy Taylor, aki előszeretettel ír a saját életéről és tapasztalatairól, a híres barátnőjéről is írt pár dal. Ezek közül egyet ki is adott, így az egész világ hallgathatja.
Már 2020-ban, egyből az evermore album megjelenése után cikkeztünk arról, hogy a korong dorothea című dala Selenáról szólhat, ezt pedig most meg is erősítette a sztár. Az énekes-színésznő a férje, Benny Blanco podcastje, a Friends Keep Secrets vendége volt, ahol Taylor és a közös élményeik is szóba kerültek. Elárulta, pontosan mi inspirálta a róla szóló szerzeményt, és mit gondol róla.
Hát, Taylor egyik dala, dorothea rólam szól. Úgy érzem, rengeteg nagy, sorsfordító pillanat volt, a kapcsolatok, a család, a szerelem, a gyűlölet terén, meg mindenben, ami ezek között van… Együtt próbáltunk rájönni a dolgokra, mert én 15 voltam, ő 18, és igazából fogalmunk sem volt, mi történik körülöttünk. Éppen ezért sosem láttuk egymást másképpen. Mindig, mikor meghallgatom a dalt, lenyűgöz, mennyire szépen és elegánsan van ez megfogalmazva benne
– mesélte.
De nemcsak a dorothea-ról, hanem egy másik dalról is mesélt Selena, amelyet szintén róla, vagyis egészen pontosan kettejükről írt Taylor. Ez a Family címet kapta, ám soha nem jelent meg – most viszont azért megtudhattuk, miről is szólt.
Van egy másik dal, amit Taylor rólunk írt. Az a címe, hogy Family. Ez már simán több mint tíz éve volt. Ha csak utalok a szövegére, idézés nélkül, nagyjából arról szól, hogy hatalmas álmaid vannak, filmekben akarsz szerepelni, és hogy bármilyen tömegben még mindig önmagadért látlak. Az ő része meg arról szólt, hogy hiszel az én buta álmaimban, például abban, hogy stadionokban fogok játszani
– árulta el.
:max_bytes(150000):strip_icc():focal(899x278:901x280)/Selena-Gomez-turns-30-072322-02-47bcde9757604e2383289f2866d2766f.jpg)
Az álmaik, amikről a dalban írt Taylor, mára már meg is valósultak, ez pedig igencsak meghatja Selenát.
Most, amikor meghallgatom azt a dalt, szinte elsírom magam, mert mindkettőnk álma valóra vált. És ez annyira kedves dolog, mert akkoriban tényleg csak annyi volt, hogy „írtam egy dalt rólunk, csak a mi kis történetünkről.” Az egész annyira szívmelengető.
A teljes podcastrészt, melyben Selenáék beszélgettek még többek között a mentális egészségükről és az esküvőjükről is, alább tudod csekkolni:



