Elég sok népszerű ételt nem próbált még a 19 éves színésznő.
McKenna Grace még csak 19 éves, de már most több tapasztalata van, mint sok korabeli színésztársának, hiszen eddig több mint 30 filmben és még ennél is több sorozatban szerepelt. Azonban úgy néz ki, míg a munkája terén számos pályatársa előtt jár, addig az étkezés terén eléggé le van maradva. Saját bevallása szerint ugyanis még soha életében nem evett olyan alapételeket, mint a szalámis pizza, a csirkeszárny, és – kapaszkodjatok meg – a hamburger.
A fiatal sztár Good Mythical Morning vendége volt, ahol a házigazdákkal együtt meg kellett tippelnie, hogy a kaja, amit kóstolnak, az gyorsfagyasztott, gyorséttermi, vagy puccos étteremből származik. Itt árulta el, hogy rengeteg népszerű fogás maradt ki az eddigi életéből.
Lehetek őszinte? Még soha nem ettem szalámis pizzát. És elmondhatok még valamit? Még soha nem ettem csirkeszárnyat sem
– vallotta be.



Elmondása szerint azért nem evett még ezekből az ételekből, mert hét évig vegetáriánus volt. Bár mára már eszik húst, nem siet azzal, hogy bepótolja a lemaradását. Helyette inkább vár a megfelelő alkalomra, mondhatni a nagy Ő-re, ami a csirkeszárnyat és a hamburgert illeti.
Még most sem eszek rengeteg húst. Inkább az egészségem miatt voltam vega, meg eléggé válogatós is vagyok. Például még hamburgert sem ettem soha. De nem arról van szó, hogy nem szeretném kipróbálni ezeket a dolgokat, csak értitek, a megfelelő burgerre és a megfelelő csirkeszárnyra várok
– tette hozzá.
Egyébként az az étel, amivel hamarosan valószínűleg a legtöbbet fog találkozni, nem más, mint a Scooby Snack. McKenna zsebelte be ugyanis Diána szerepét a Netflix élőszereplős Scooby-Doo-sorozatában, melynek a forgatása idén áprilisban startol el, a premier pedig év végére, vagy 2027 elejére várható.



