A Fever Dream már azelőtt sláger lett, hogy egyáltalán megjelent volna.
A tavalyi év egyik legnagyobb slágere kétségkívül az Ordinary volt, mellyel Alex Warren szinte minden létező ország toplistájának az élén kötött ki. Most pedig itt is a folytatás. A You’ll Be Alright, Kid című albuma után elstartolt a TikTokerből lett énekes új lemezének az érája, méghozzá egy olyan dallal, ami tulajdonképpen már a megjelenése előtt sláger lett.
A Fever Dream című szerzeményt február elején kezdte beharangozni a sztár a közösségi oldalain, a fülbemászó dallama pedig azonnal megtette a hatását. Az elmúlt hetek során virálissá vált a részlet, amit megosztott belőle, és kevesebb mint egy hónap alatt majdnem 130 ezer videót készítettek rá. Mától pedig végre teljes egészében hallgathatjuk.
A szerzemény videója holnap érkezik, és Paris Hiltont is láthatjuk majd benne.



