Albánul énekel Bebe Rexha

A kultúrájából szeretett volna egy darabot megosztani az énekesnő.

Visszatért Bebe Rexha, és egy percre sem áll meg. A múlt héten jelentette be a legújabb, vizuális albumát, a Dirty Blonde-ot, majd piacra is dobta az első kislemezt róla, mely az I Like You Better Than Me címet kapta. Most pedig megérkezett a korong második dala is, amiben albánul énekel.

A fülbemászó és bulizós, Çike Çike című szerzeménnyel az albán származását szeretné ünnepelni az énekesnő, hiszen elmondása szerint nagyon büszke rá. 

Reklám 1

Nagyon büszke vagyok arra, hogy albán vagyok. Gyerekként sokszor azt éreztem, hogy az az elvárás, hogy beilleszkedjek az “igazi amerikai” mintába. Ahogy azonban felnőttem, rájöttem: mindaz, ami miatt kilógtam a sorból, az valójában az én legnagyobb erősségem

– írta a közösségi oldalain.

A track alapját az idén Magyarországon, a SZIN-en is fellépő DJ Snake készítette, Bebe pedig úgy fogalmazott, amikor meghallotta, azonnal a címében is szereplő albán kifejezés jutott az eszébe a gyerekkorából, ami nagyjából annyit tesz, hogy “hé, csajszik”.

Az albán származását ünnepli Bebe Rexha az új dalában.

Hozzátette, hogy mindenképpen meg szeretett volna egy kis darabot osztani a kultúrájából az új lemezén.

Ez az album arról szól, hogy önazonosak legyünk, és ne kérjünk bocsánatot azért, akik vagyunk. Teljesen természetesnek tűnt, hogy a kultúrámból is beleépítsek egy darabot. Alig várom, hogy a jövőben még mélyebben felfedezzem ezt az oldalamat, és mindenekelőtt remélem, hogy albán lányoknak és fiúknak szerte a világon meg tudom mutatni: bármit elérhetnek, amit igazán szeretnének

– fogalmazott.

A teljes Dirty Blonde album június 12-én érkezik.