Az új dal nemcsak zenei stílusváltást hoz, hanem egy komoly személyes szembenézést is önmagával.

Két évnyi üstökösszerű felemelkedés után, amely az Eurovíziós áttöréstől és a globális virálissá válástól a DMNS & MOSQUITOES debütáló albumon át egy teltházas európai turnéig ívelt, Baby Lasagna egy olyan új szakaszba lép, amely nem pusztán a siker folytatása, sokkal inkább egy reakció arra. Ahelyett, hogy tovább fokozná a látványt, úgy döntött, hogy lerombolja a saját maga körüli felhajtást.

Karrierjének ez az új fejezete az End The Party című dallal veszi kezdetét, amely az előadó eddigi legintrospektívebb és hangzásvilágában legintenzívebb anyaga. A kislemez egyfajta visszatérést jelent eredeti identitásához, ahhoz az alternatív és metál hangzáshoz, amely már iskolás kora óta formálta zenei ízlését. Ez a kiadvány azonban nem csupán stílusváltás, hanem egy kőkemény belső leszámolás is önmagával.

Az új dal egy belső küzdelmet örökít meg, és valójában egy nyilvános figyelmeztetés saját maga számára. A szövegben Marko nyíltan beszél mentális állapotának romlásáról, valamint megkérdőjelezi a sikerhez, a materializmushoz és a saját egójához fűződő viszonyát. Az End The Party leleplezi azt a mélyről fakadó félelmet, hogy olyanná válik, amit egykor ő maga is kigúnyolt: a megalománia, a hiúság és a hedonizmus rabjává.

A zenei videó, amelyet ismét felesége, Elizabeta rendezett, karrierje eddigi legambiciózusabb produkciós projektje, ugyanakkor ebben a formában egyben az utolsó is. A klip különlegessége, hogy a hivatalos rajongói klubok tagjai statisztaként szerepelnek benne. Ezzel a húzással teljesen elmosódik a határ az előadó és a közönség között, éppúgy, ahogy a dal is elmossa a határvonalat az önkritika és a vallomás között.

Gyakran mondom, hogy ez az eddigi legnagyobb és legnagyobb kihívást jelentő klipünk, de ezúttal ez különösen igaz. Ezt követően visszaveszünk a produkció méretéből, és visszatérünk egy kreatívabb, „csináld magad” (DIY) megközelítéshez

– nyilatkozta Baby Lasagna.

A Dmns&Mosquitoes album után, amely egy különböző stílusokat és esztétikákat tudatosan felfedező projekt volt, az új anyag egy egyértelmű döntést képvisel: visszatérést a „fekete ruhás, fura srácok” világához.

Általános iskolás korunk óta az volt az identitásunk, hogy mi vagyunk a fekete ruhás gyerekek ijesztő pólókban, most pedig teljesen elmerültünk ebben

Bár Marko védjegyének számító humora és iróniája továbbra is megmarad, a hangsúly határozottan egy keményebb hangzásra tolódik. Ugyanakkor az önirónia és az önkritika közötti markáns szövegi kontraszt a jövőben is meghatározza majd a dalait , pont úgy, ahogy azt a korábbi kislemezeken (például a Don’t Hate Yourself But Don’t Love Yourself Too Much, az IG Boy és a Bigge Boom Boom esetében) már megszokhattuk.