A sportoló édesanyja szerint azért, mert tud titkot tartani.
Tavaly augusztusban jelentette be Taylor Swift és Travis Kelce, hogy jegyben járnak, azt azonban, hogy mikor terveznek egybekelni, nem fogják a nagyvilág orrára kötni. Már tavaly azt nyilatkozta egy forrás, hogy nagy felhajtás helyett egy szűk körű ceremónia keretein belül mondják majd ki a boldogító igent, és arról is megbizonyosodnak, hogy senki más sem fog kikotyogni semmit az esküvőről.
Graham Norton, aki az énekesnő legújabb videójában is feltűnik, pár hete árulta el, hogy ő is együtt ünnepel majd a párral a nagy napon. Azonban a brit műsorvezető ha szeretne se árulhatna el semmit az esküvőről, mert titoktartási szerződést írattak alá vele. Ez a szabály viszont úgy néz ki, a rokonokra nem vonatkozik.
A TMZ kapta el Travis édesanyját, Donna Kelce-t egy rövid interjúra Los Angelesben, a reptéren, és megkérdezték tőle, hogy neki kellett-t titoktartási szerződést aláírnia.
Nem, dehogyis. Tisztában vannak vele, hogy tudok titkot tartani
– nyilatkozta.
A sportoló anyukáját arról is faggatták, milyen dalra fog táncolni a fiával az esküvőn. Úgy fogalmazott, még nem tudja, de biztos, hogy érdekes lesz a tánc.
Hát, biztosan érdekes lesz. Ebben teljesen biztos vagyok. Meglátjuk, mivel tudok előrukkolni.
:max_bytes(150000):strip_icc():focal(717x362:719x364)/taylor-swift-donna-travis-kelce-chiefs-afc-championship-game-kansas-city-050725-940daffb73db4cfdbf242092ed060d32.jpg)
A többi rokonnak is lakat van a száján
Az elmúlt időszakban Travis több rokonából is igyekezett a média kicsikarni pár információmorzsát a sztárpár esküvőjéről, de nem jártak sikerrel. A testvérét, Jason Kelce-t arról kérdezték a Good Morning America című műsorban, vajon ő lesz-e Travis vőfélye a ceremónián, amire úgy válaszolt:
Majd kiderül, hogy egyáltalán lesz-e vőfélyük, vagy bármi ilyesmi. Semmi információt nem kaptam erről. De bármilyen módon is leszek részese a dolognak, örülni fogok neki. Örülök a boldogságuknak.
Jasonhoz hasonlóan a felesége, Kylie is szűkszavúan nyilatkozott az esküvőről.
Semmit nem tudok. De izgatottak vagyunk, hogy ünnepelhessünk. Alig várjuk
– fogalmazott a Today Showban.



