Szervezett lejárató kampány áldozata lett Taylor Swift

Kamuprofilok sulykolták a narratívát, miszerint az énekesnő náci, rasszista, és Trump híve.

Október elején érkezett meg Taylor Swift várva várt új albuma, a The Life of a Showgirl, a korong fogadtatása azonban nem pont olyan volt, mint amire az énekesnő valószínűleg számított. Eleinte csak a lemez dalait és a különböző kiadásait kritizálták a kritikusok és a közösségi oldalak felhasználói, azonban a sztárról folytatott online diskurzus hamar meglepően szélsőségessé vált.

Nem sokkal a megjelenés után a közösségi platformokat olyan posztok árasztották el, melyek azzal vádolták Taylort, hogy titokban a MAGA-mozgalmat támogatja, vagyis Donald Trump híve, illetve a tradicionális nemi szerepeket, sőt, a fehér felsőbbrendűséget is igyekszik erősíteni. Ezeket a vádakat olyan „bizonyítékokkal” próbálták alátámasztani a felhasználók, mint az, hogy az előadó a „savage”, vagyis „barbár” szót énekli az egyik dalában, ezt pedig rasszizmusnak könyveltek el, vagy éppen az, hogy egy nyaklánc, amit a webshopjában árult, némileg hasonlított az SS által használt mintára, emiatt pedig egyből nácinak kiáltották ki.

Reklám 1

Csakhogy, úgy néz ki, ezek a vádak nem is valódi felhasználóktól, hanem álprofiloktól indultak, és egy Taylor ellen irányuló, szervezett lejárató kampány részei voltak. Ezt egy új kutatás támasztja alá, melyet a GUDEA nevű online viselkedést kutató startup végzett, és osztott meg a Rolling Stone-nal. A cég azt követte nyomon, hogyan jelennek meg az ilyen hírnévrontó állítások, és hogyan terjednek el az interneten.

A tanulmányuk a The Life of a Showgirl megjelenését követő naptól, vagyis október 4-től az október 18-ig tartó időszakra terjedt ki, és 14 digitális platformon több mint 24 ezer posztot és 18 ezer fiókot vizsgáltak. A cég arra a következtetésre jutott, hogy az összes fiók mindössze 3,77 százaléka generálta az énekesnővel és a lemezével kapcsolatos beszélgetések 28 százalékát ebben az időszakban.

Ez a láthatóan összehangolt fiókokból álló csoport terjesztette a legprovokatívabb tartalmakat Taylorról, beleértve az állítólagos náci utalásairól szóló összeesküvés-elméleteket, a feltételezett MAGA-kapcsolataira vonatkozó vádakat, valamint azokat a posztokat, amelyek jegyesével, Travis Kelcével való kapcsolatát konzervatívnak állították be, mindezt baloldali kritikaként tálalva.

Kamuprofilok segítségével indítottak lejárató kampányt Taylor Swift ellen.

A rajongók védték a kedvencüket, de ezzel csak felerősítették a narratívát

Természetesen az énekesnő rajongói, a Swiftie-k a támadások felbukkanása után egyből védeni kezdték a kedvencüket, csakhogy ezzel akaratuk ellenére még rontottak is a helyzeten. A hamis és rosszindulatú narratíva magját ugyanis egy csoportnyi kamuprofil ültette el, a fanok pedig csak felerősítették azzal, hogy érdemben reagáltak rájuk.

A provokációk először gyakran olyan extrémebb online fórumokon jelentek meg, mint a 4chan vagy a KiwiFarms, majd innen kezdtek el beszivárogni a népszerűbb közösségi oldalakra. A mainstream platformokon reagáló felhasználók, vagyis javarészt a rajongók aktivitása fenntartotta és tovább terjesztette őket. Ez pedig algoritmusok révén növelte a láthatóságukat.

Egy tudatosan elültetett hamis állítás valós vitát indíthat el, és formálhatja a közvéleményt, még akkor is, ha a legtöbb ember nem hisz az eredeti állításnak

– áll a GUDEA tanulmányában.

Érdekesség, hogy a GUDEA csapata nem ismeri a támadás mögött álló egyén vagy csoport kilétét, de a tanulmány szerint jelentős felhasználói átfedést fedeztek fel azok a fiókok között, amelyek a Taylort lejárató narratívát terjesztették, és azok között, amelyek korábban negatívan írtak Blake Lively-ról a Justin Baldonival való pereskedése kapcsán.