Csak 2029 után jön a K-pop démonvadászok folytatása

Sok idő kell ahhoz, hogy elkészüljön egy ilyen alkotás.

Tavaly nyáron jelent meg a Netflixen a K-pop démonvadászok című animációs film, és hamar igazi kulturális jelenséggé nőtte ki magát. Pár héttel a premier után a streaming platform történelmének a legnézettebb eredeti animációs filmje lett, és a zenéje is letarolta a slágerlistákat világszerte. Bár élőszereplős változat biztos, hogy nem készül belőle, az a hatalmas siker fényében nem volt kérdés, hogy jön-e a folytatás – azonban sajnos később, mint gondolnánk.

Korábban a bennfentesek úgy fogalmaztak, 2029-re célozták be a második rész megjelenését, de a Sony Pictures Animation vezetői most elárulták, hogy valószínűleg csak 2029 után jön. Kristine Belson és Damien de Froberville a The Hollywood Reporternek adtak interjút, melyben arra is kitért a publikáció, hogy elrugaszkodott gondolat azt hinni, hogy 2029-re kész lesz a második rész. Bár Belson szóban nem erősített meg semmit, a lap úgy fogalmazott, hogy „a mutatóujját az orrához tette, jelezve, hogy helyes a következtetés.”

Reklám 1

Hogy ennek mi az oka? Az, hogy egy ilyen animációs filmet nagyon hosszú idő elkészíteni. Az első részen is 2021 elején kezdtek el dolgozni, és csak 2025 nyarán került fel a Netflixre.

Szerencsére a Sony fejesei elmondása szerint hamarosan megkezdődnek a folytatás munkálatai. Belson elárulta, hogy amint vége a díjátadószezonnak, újra összeül az alkotás készítőivel, Maggie Kanggel és Chris Appelhans-szal.

Még legalább négy évet kell várnunk a K-pop démonvadászok folytatására.

Erre számíthatunk a folytatásban

A K-pop démonvadászok középpontjában egy sikeres lánycsapat, a HUNTR/X tagjai állnak, akik a színpadon popsztárok, titokban azonban démonvadászok is egyben. A riválisaik a Saja Boys nevű fiúbanda, melynek a tagjai valójában démonok.

Hogy mire számíthatunk a folytatásban? Erről is mondott pár mondatot a Sony fejese, de igencsak szűkszavúan fogalmazott.

Annyira gazdag a film világa. Ott van a démonok világa, ott van a popsztár-szál, és persze az is, ami Jinu-val történt. Rengeteg irány van, amerre el tudunk indulni

– nyilatkozta Damien de Froberville.