Állítólag elkészült Britney Spears életrajzi filmjének a forgatókönyve

A filmet még 2 éve jelentették be.

2024-ben jelentették be, hogy film készül Britney Spears hatalmas sikert aratott önéletrajzi könyvéből, mely A bennem lévő nő címet kapta. Akkor azt is megtudhattuk, hogy popikon életének és karrierjének a történetét a Wicked rendezője, Jon M. Chu hozza majd el a mozivászonra, ennél sokkal többet azonban azóta sem hallhattuk róla – egészen idáig. A Page Six információi szerint nem álltak le a munkálatok a projekt körül, és már a forgatókönyv is elkészült.

Egyelőre ennyit árult el a lap forrása, de egy kész forgatókönyv már önmagában is bíztató jel. A rendező 2025 januárjában ugyanis még azt nyilatkozta, hogy a film az előkészületek fázisában van, és hosszú út áll még előttük.

Reklám 1

Hatalmas Britney rajongó vagyok. Fiatalkorom óta szeretem őt, így méltó módon és hitelesen szeretném elmesélni a történetét. Jelenleg az előkészületek zajlanak, úgyhogy még nagyon hosszú út áll előttünk

– mondta a Billboardnak.

Kész a forgatókönyv Britney Spears életrajzi filmjéhez.

Chu azt is elárulta, hogy maga Britney is aktívan részt vesz a film készítésének a folyamatában. Hozzátette, hogy nemcsak az énekesnő történetét szeretnék bemutatni, hanem körbejárják azt is, hogy miként bánik a nyilvánosság a női sztárokkal.

A bennem lévő nő című könyv 2023-ban jelent meg, és a 2025-ös adatok szerint világszerte több mint 4 millió példányszám kelt el belőle. Ebben mesélt a sztár karrierje során először a saját szavaival a gyerekkoráról, a pályafutásáról, a hírnévvel való kapcsolatáról, és a 13 éven át tartó, nagy port kavart gyámságáról is.