Kifejezetten izgalmasnak találja, hogy kapott egy extra ujjat.
Úgy néz ki, már nem sok kell Ariana Grandénak ahhoz, hogy mind a 7 gyűrűjét fel tudja húzni egy kezére. Kapott ugyanis egy extra ujjat a legújabb fotósorozatán, amit ráadásul nem is egy kisebb publikációnak, hanem egyenesen a Vogue japán kiadásának készített. A szóban forgó képen az énekes-színésznő egy áttetsző kesztyűben dönti a falnak a kezét, melyen hat ujjat számolhatunk meg.
A kellemetlen Photoshop-baki híre magához Arihoz is eljutott egy fanoldalon keresztül, ami az Instagram oldalán kérdőjelezte meg a hatodik ujj létjogosultságát. A sztár azonban úgy néz ki, kifejezetten örül az új testrészének, és igencsak hasznosnak találja.
Úgy fogalmazott a kommentek között:
jaj, de izgalmas! már egy ideje mondogatom, hogy szükségem lenne pár plusz végtagra, hogy végre elkezdhessek dolgozni egy albumon. hálás vagyok ezért
– írta.
Oké, értjük, hogy Ari ironikusan említett egy új albumot, de szeretnénk az hinni, hogy tényleg tervben van neki az új zene, ha már pont a Vogue-nak adott interjújában azt nyilatkozta, lehet, hogy az eternal sunshine turnéja lesz az utolsó.
A publikáció egyébként a honlapján javította a hibát, így ott már csak öt ujja van az előadónak a képen.



