Harry drága koncertjegyeire tett megjegyzést az énekes.
Nagyjából egy hete tért vissza Harry Styles a várva várt Aperture című új dalával, melynek a megjelenésekor a turnéját is bejelentette. A májusban induló koncertsorozat összesen 7 várost érint, és mindegyikben egy mini-rezidenciát tart az énekes – vagyis, van amelyikben nem is olyan minit, hiszen New Yorkban például nem kevesebb mint 30 showt ad majd. A rajongóknak azonban nem volt felhőtlen az örömük. Nem csupán amiatt, hogy ennyire kevés helyre látogat el a kedvencük, hanem a koncertjegyek ára miatt is.
Sokak szerint ugyanis irreálisan drágák a belépők a Together, Together névre keresztelt turnéra, az elégedetlen fanok véleménye pedig úgy néz ki, Harry egykori bandatársához, Zayn Malikhoz is eljutott. Az énekesnek jelenleg is tart a las vegasi rezidenciája, melynek a legutóbbi dátumán tett egy megjegyzést a jegyárakra, amit az időzítés fényében szinte biztos, hogy Harrynek célzott.
Nagyon-nagyon köszönöm mindannyiótoknak, hogy itt vagytok ma este. Bárhol lehetnétek, de mégis úgy döntöttetek, hogy velem szeretnétek tölteni az estéteket. Remélem, nem voltak túl drágák a koncertjegyek… csak mondom
– mondta a közönségnek, egy vállrándítás kíséretében.
@dangerousallan the ticket prices comment 💀 #zayn #zaynmalik #zaynlasvegas ♬ original sound – allan
Harry londoni és amszterdami fellépéseire már 19 ezer forint körül is vehettünk belépőt, igaz, ennyiért csak egy hátsó és felső szektorból nézhetjük meg az énekest. A sima állójegyek 55 és 60 ezer forint, míg a kiemelt állók nagyjából 80 és 120 ezer forint között mozogtak. A legdrágább jegytípusért nem kevesebb mint 315 ezer forintot kértek el. New Yorkban ennél sokkal rosszabb a helyzet.
A jobb ülőhelyekért 90 és 130 ezer forintnyi összeget kellett fizetniük a rajongóknak, de egyes helyeket prémiumként jelenítettek meg, amiért 380 ezer forintot is elkértek. A kiemelt állóhelyek 110 és 160 ezer forint között mozogtak.

Ezzel szemben Zayn las vegasi showjára a legolcsóbb jegyek csak kicsit több, mint 10 ezer forintba kerültek, a jobb ülőhelyekre nagyjából 30 ezer forintért csaphattak le a rajongók, az állójegyek pedig szintén ebben az árkategóriában mozogtak. Persze Zaynt is megnézhették volna a fanok viszonylag drágán is: a legborsosabb árú VIP jegyeket nagyjából 220 ezer forintért árulták.



