A sorozat a 90-es évek egyik legsikeresebb bandája felemelkedését, bukását, és nagy visszatérését mutatja be.
Újabb zenei dokuval rukkolt elő a Netflix, és ezúttal a 90-es évek egyik legsikeresebb bandája, a Take That történetét ismerhetjük meg. Mától nézhető a streaming platformon a nemes egyszerűséggel Take That címre keresztelt sorozat, mely három, nagyjából 50 perces részből áll.
Az alkotás a csapat felemelkedését, bukását, és nagy visszatérését mutatja be. Az első epizódban megnézhetjük, hogyan válogatták össze az 5 észak-angliai srácot, Gary Barlowt, Howard Donaldot, Mark Owent, Jason Orange-ot, és Robbie Williamst, és hogyan hódították meg az Egyesült Királyság slágerlistáit. A második rész témája már a banda feloszlása és a nehézségek, melyek a szólókarrierrel járnak, a harmadikban pedig a nagy visszatérésüket követhetjük nyomon.

A doku a színfalak mögé kalauzolja el a rajongókat, méghozzá 35 évnyi ritka, archív felvételeken és vadonatúj interjúkon keresztül. A tagok őszintén beszélnek a zenekarral kapcsolatos élményeikről – például arról, hogy Gary Barlow mekkora nyomást érzett, hogy slágereket írjon, vagy éppen, hogy több mint egy évig nem hagyta el az otthonát a banda feloszlása után.
A Take That 1990-ben alakult meg Manchesterben, és az elkövetkezendő hat évben olyan időtálló slágereket dobtak piacra, mint a Pray, a Babe, a Sure, a Back for Good, vagy éppen a Never Forget. Robbie Williams 1995-ben szállt ki a csapatból, egy évre rá pedig fel is oszlott a banda. 2005-ben aztán, bár Robbie nélkül, de visszatértek, és azóta is töretlen sikernek örvendenek, mára már trióként.
A zenekar tizedik albuma idénre várható, melyet egy nagyszabású stadionturnéval támogatnak meg, ami viszont sajnos csak a hazájukat, az Egyesült Királyságot és Írországot érinti.



