2024 év végén mutatták be a Y2K című horror-vígjátékot, melyről a forgatás előtt még mi is beszámoltunk, igaz, akkor még a tervek szerint Jenna Ortega főszereplésével készült volna el a produkció. Akkor arról is cikkeztünk, hogy The Kid Laroi is feltűnhet a filmben, ez pedig meg is valósult – a zenész legutóbb azért került a címlapokra, mert mára exe, Tate McRae könyörtelenül beszólt neki új dalában.
A filmben Ortegát Rachel Zegler váltotta, akinek csúnyán megbukott a Hófehérke című élőszereplős adaptációja is, pedig a West Side Story-ban nyújtott alakítása miatt nagyon felkapott lett egy időben. Úgy tűnik, most a Y2K c. alkotásával sem váltotta meg a világot, sőt, inkább az ellenkezője. A Sikoly és a Sikoly VI. üdvöskéje, Mason Gooding sem mentette meg az alkotást.
Y2K egy amerikai horror-vígjáték, amely 1999. december 31-én, az ezredforduló előestéjén játszódik. A történet középpontjában két középiskolás fiú áll, Eli és Danny, akik egy nagy szilveszteri buliba törnek be, ahol Eli szeretné bevallani érzéseit szerelmének, Laurának. Éjfélkor azonban minden megváltozik: a félelem tárgyából fakadó Y2K-hiba valósággá válik, és az összes technikai eszköz öntudatra ébredve ellenségessé válik, így a bulizó tiniknek az életükért kell harcolniuk. A túlélés érdekében csatlakoznak másokhoz, miközben egyre abszurdabb és veszélyesebb helyzetekbe keverednek, és rájönnek, hogy a gépek ellen kell valamilyen módon küzdeniük.
A kritikusok szerint a film sok esetben volt élvezhetetlen, mivel a karakterek sosem jutnak egyről a kettőre, a film minősége pedig egyszer ilyen, egyszer olyan. Érdekesség, hogy a RottenTomatoes oldalon sem ért el magas pontszámot, és az embereket sem érdekelte túlzottan, ugyanis 4 millió dolláros bevételével még az elkészítés 15 millió dolláros költségeit sem hozta vissza.
A film magyar szinkronnal érhető el a SkyShowTime kínálatában.



