Jövőre jönnek a befejező részek.
A végéhez közeledik a Snecik kalandja, a színfalak mögött pedig már véget is ért. Befejeződött ugyanis a Netflix sikersorozata, az Outer Banks ötödik, és egyben utolsó évadának a forgatása. A hírt a streaming platform osztotta meg a közösségi oldalain egy új képpel a főszereplőkről, Jonathan Daviss-ről, Drew Starkey-ról, Chase Stokes-ról, Madelyn Cline-ról, Carlacia Grantről, és Madison Bailey-ről.
A forgatás az eredeti tervek szerint idén tavasszal startolt volna el, ám egy kis csúszás után végül csak nyáron vette kezdetét. Dél-Karolina mellett ezúttal Horvátországban is zajlottak a munkálatok, ahol november végén végzett a csapat, majd ismét Charleston felé vették az irányt, hogy az utolsó jeleneteket is felvegyék.
A legutóbbi, negyedik évad tavaly ősszel jelent meg két részletben – az első 5 epizód októberben, a második 5 pedig novemberben. Az már biztos, hogy a befejező évad 2026-ban érkezik, de a premier pontos dátumáról egyelőre nem hullott le a lepel, ahogy arról sem, hogy egyben kapjuk-e meg az összes részt, vagy ismét kettébontják őket.
Erre számíthatunk az 5. évadban
A legutóbbi évadzáró igencsak érzelmesre sikeredett. A Snecik a legendás Kék Korona után kutatva Marokkóban kötöttek ki, de semmi nem haladt a terv szerint. Bár JJ-nek sikerült megkaparintania a kincset a homokvihar ellenére is, a biológiai apja, Groff könyörtelenül leszúrta őt.
Az összetört Kie bosszút esküdött a férfi ellen, így a csapat a folytatásban Groff nyomába ered, aki Lisszabonba menekült a Kék Koronával. Az egyébként is nagy káoszban csak még tovább bonyolítja a dolgokat, hogy Sarah várandós.

A készítők korábban úgy fogalmaztak, már a kezdetektől fogva tudták, mi lesz a sorozat vége.
Már az elejétől tudtuk, mi lesz a sorozat legutolsó jelenete
– árulták el.



