Ennyibe kerülnek a jegyek Sean Paul budapesti koncertjére

Nagyjából 20 évvel azután, hogy 2005-ben megjárta a Sziget Fesztivált, Sean Paul újra fővárosunkba érkezik – erről napokkal ezelőtt cikkeztünk már itt. A 2026. május 17-én a Budapest Parkban koncertező jamaicai fenegyerek bulijára pedig mától már kaphatóak is a jegyek. Ilyen árakkal találkozhatunk.

Sean Paul több, magyarországi koncertjét lemondta már az elmúlt években

Sean a ’90-es évek végétől berobbanva uralja a világranglistákat és három évtizeddel később sem mutatja jelét annak, hogy megállna. Számtalan slágerrel, mint a Get Busy, Got 2 Luv U, UP, No Lie, Baby Boy, és több mint 120 országban adott koncerttel Paul vitathatatlanul Jamaica legfontosabb exportterméke.

Reklám 1

A bulira a küzdőtéri, sima álló jegyek jelenleg 24 990 forintért vásárolhatóak meg (a 19 990 forintos első 500 jegy már elkelt, illetve a 22 990 forintos early bird jegyekből is néhány van már csak), ebből mindössze 3500 darabbal készültek a szervezők, ha ezek elfogynak, 27 990 forinttal számolhatnak a bulizni vágyók.

A Budapest Park több, teraszos élményt is kínál, ahol jóval kevesebb emberrel kell megosztani a jó helyeket, igaz, a cikkünk írásának időpontjában a jobb első terasz már megtelt, a jobb középső részre 44 990, míg a hátsóra 39 990 forintért szerethetjük meg a jegyeinket. A bal oldalon 44 990 forinttal indul az értékesítés, ott pedig a középső kapta a 39 990 forintos árkategóriát. A jegyeket 1250 és 2250 forint közötti kezelési költség is terheli.

Fontos információ, hogy 16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal.

jegyvásárlás / Facebook esemény