Ariana Grande a Wicked folytatásáról: teljes mértékben bízom a készítőkben

A Universal korábban megerősítette, hogy már gondolkoznak a folytatáson.

Novemberben került a mozikba a Wicked várva várt második része, azonban ezzel úgy néz ki, nem kell örökre búcsút intenünk Óz birodalmának. A Universal ugyanis korábban megerősítette, hogy már gondolkoznak azon, hogyan tudnák folytatni a történetet. A stúdió marketingigazgatója úgy fogalmazott, a film sikere és elkötelezett rajongótábora miatt szinte kötelességüknek érzik, hogy új részt készítsenek hozzá.

Persze ezzel felmerül a kérdés: vajon az eredeti szereplőgárdából kik térnének vissza benne? Egy friss interjúban a Glindát alakító Ariana Grandénak tették fel a kérdést, hogy ő benne lenne-e egy harmadik felvonásban. Az énekes-színésznő elmondása szerint még nem tud semmit róla, de teljes mértékben bízik a film rendezőjében, Jon M. Chu-ban, és a készítőkben.

Reklám 1

Teljes mértékben bízom Jon Chu-ban. Szerintem, amíg övé az irányítás, nem lőhetnek mellé. Hihetetlen érzéke van ezekhez a dolgokhoz. Imádom ezeket a karaktereket. Fogalmam sincs, semmit nem tudok, de bízom a készítőkben

– árulta el a Variety-nek.

Ariana úgy fogalmazott, bízik a Wicked készítőiben.

Az interjú apropója az volt, hogy lehullott a lepel a 2026-os Golden Globe jelöltjeiről. Ari is az esélyesek között szerepel, amire saját bevallása szerint nem számított, de hatalmas elismerésnek tartja. A sztárt már a 2025-ös díjátadón is jelölték, ugyancsak a Wicked-ben nyújtott alakításáért, de a szobrocskát végül nem ő vihette haza.

Nem számítottam rá, főleg nem arra, hogy kétszer is jelölni fognak ugyanazért a szerepért. Ez elképesztően nagy elismerés. Nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem a filmnek. Meg kellett dolgoznom ezért a szerepért, és nagyon büszke vagyok rá

– nyilatkozta.

A rendező nem árult el semmit a folytatásról

A film második részének a premierjén kérdezte szintén a Variety Jon M. Chu-t arról, hogy szerinte egy esetleges folytatás merre vinné el a történetet. A rendező azonban nem fejtette ki a véleményét erről – szűkszavúan annyit mondott, egyelőre koncentráljunk a második részre.

Gregory Maguire eddig 9 könyvet írt, ami a Wicked univerzumában játszódik.

Wicked a hatalmas népszerűségnek örvendő, azonos című Broadway-musicalen alapszik, mely Gregory Maguire regényének történetét dolgozza fel. A szerző számos, egészen pontosan 9 könyvet írt, mely a Wicked univerzumában játszódik, így bőven van mihez nyúlni a folytatáshoz.

Van például, amelyik Elphaba lányára, majd unokájára fókuszál, az egyik a gyáva oroszlán szemszögéből íródott, a legújabbak pedig Glinda – vagyis Galinda – és Elphaba gyerekkorának történetét mesélik el – az utóbbi idén jelent meg, míg az előbbi csak jövőre kerül a könyvesboltok polcaira.