A ClockClock egy német elektropop trió Mannheim városából, amely az utóbbi időszak egyik legfelkapottabb feltörekvő formációjává vált. A csapat három tagból áll: Bojan “Boki” Kalajdzic énekesből, valamint két producerből, Mark Vonsinból és Fabian “Feezy” Fieserből. A hármast a kezdetektől olyan dinamika jellemzi, ahol az érzelmes, sokszor kifejezetten fájdalmas hangulatú dalszövegek harmonikusan találkoznak a modern elektronikus popzenei alapokkal.
A trió története 2017-ben kezdődött, amikor egy spontán közös jamming során felfedezték, milyen jól működik köztük a kémia. Első daluk, a Just a Dream, amelyet elküldtek a berlini Fritz rádiónak, váratlanul berobbantotta karrierjüket. A következő években a ClockClock tudatosan építkezett, egyre kiforrottabb hangzással, amelyben a pop és elektronika mellett határozott hip-hop és indie hatások is érződnek. Dalaik többnyire személyes élményeken alapulnak, gyakran dolgoznak fel kapcsolatokat, csalódást és a belső vívódásokat is mesterien bemutatja.
A formáció 2020-tól kezdve robbant igazán nagyot a rádiós és streaming toplistákon. A Sorry, majd a Over és a Someone Else sorra lettek slágerek Németországban és Ausztriában, mindhárom dal több milliós hallgatottságot ért el. A ClockClock hangzásának egyik legnagyobb erőssége Boki jellegzetes, kissé fátyolos, mégis drámai hangja, amely erőteljes kontrasztot alkot a letisztult, sokszor minimálisan építkező elektronikus alapokkal.
2023-ban nagyszabású turnéra indultak When The Sun Don’t Shine címen, amely Európa több városában telt házzal zajlott. 2024-ben megjelent az első nagylemezük, a Dreamers, amely összegzi a zenekar addigi munkásságát.
2026-ban pedig európai turnéra indulnak és elindulnak a keleti régió felé is, így Budapest sem marad ki a szórásból. A koncertsorozat első dátuma lesz a magyar fővárosban április 10-én, utánunk pedig színpadra lépnek Zágrábban, Pozsonyban, Prágában és Varsóban is.



