Videó: Doja Cat egy papírlappal szólt vissza a színpadon a kritikusainak, majd összegyűrte, és megette

She ate – szó szerint.

Doja Cat soha nem arról volt híres, hogy visszafogná magát a színpadon, vagy egyébként bármikor, és ezt a legutóbbi fellépésén is bebizonyította. A napokban startolt el a rapper legújabb, Tour Ma Vie elnevezésű turnéja, melynek során szokásához híven látványos koreográfiával és az elképesztő színpadi jelenlétével kápráztatja el a rajongóit, miközben felcsendül élőben az összes nagy slágere a szeptemberben megjelent, Vie című albuma dalai mellett. Azonban ennek ellenére sem volt mindenki megelégedve a show-val.

Nem mindenki van elájulva Doja Cat új turnéjától.

Az előadót elsősorban azért támadták, mert a nagyjából másfél órás koncertet egyetlen outfitben tolja végig, és egyszer sem öltözik át, a legutóbbi, Perth-i fellépésén pedig érdekes módon reagált a kritikákra. Egy rajongó egy „fuck costume changes”, vagyis „bassza meg a ruhacsere” feliratú papírlapot tartott fel Dojának, amit ő ki is szúrt a tömegben. Elvette a fantól a lapot, majd összegyűrte, a szájába gyömöszölte, és jól megrágcsálta, mielőtt kiköpte volna.

Reklám 1

A nem mindennapi jelenetről természetesen videók is készültek, ráadásul az egyiket egyenesen az a rajongó posztolta a TikTok oldalára, aki a táblát vitte.

@urfavartistsfavfan SHE IS SO ICONIC THIS WAS CRAZY #dojacat #dojacataustralia #dojacatperth @Doja Cat ♬ original sound – elyssa.
@dojaholic_ Doja cat eats a fan paper saying “F*CK COSTUME CHANGES” #tourmavie #doja #fyp #vie #dojacat ♬ original sound – 𝒩𝒶𝓉𝒽𝒶𝓃
@sourcoochichi DOJA CAT ATE THAT PAPER @Doja Cat #dojacat ♬ original sound – mrsexobeat

A rapper egyébként pár napja tradicionálisabb módon, az X oldalán is reagált az őt ért kritikákra. Ott jó pár káromkodós és szidalmazós bejegyzés mellett úgy fogalmazott, nem kíváncsi senki véleményére, hiszen ő a művész, nem pedig a kritikusai.

Nem a jelmezes majmotok vagyok, mindent a saját kedvem szerint csinálok, és a belem is kidolgozom a színpadon estéről estére, úgyhogy tartsátok meg magatoknak az ostoba véleményeteket. Ti nem a művészek vagytok, hanem a közönség

írta.

Doja turnéja jövő májusban ér el Európába, ahol olyan városokban lép majd színpadra, mint Dublin, Glasgow, Manchester, Birmingham, London, Lisszabon, Barcelona, Lyon, Párizs, Amszterdam, Hamburg, Berlin és Krakkó.