Egy színésztársának sem kívánná ezt a sorsot.
Glen Powell-t olyan filmekből és sorozatokból ismerhetjük, mint a Scream Queens, a Top Gun: Maverick, az Imádlak utálni, vagy éppen a legújabb A menekülő ember. Azonban, akik ezek közül egy alkotást sem láttak, azoknak is ismerős lehet a színész arca. Pár évvel ezelőtt ugyanis egy X (korábban Twitter) felhasználó egy kapibarához, vagyis vízidisznóhoz hasonlította, a bejegyzés pedig szinte azonnal virálissá vált.
Úgy néz ki, mintha egy kapibara azt kívánta volna, hogy ember lehessen
– áll a posztban.
A bejegyzés több mint 9 millió emberhez ért el, most pedig maga Glen is kifejtette a véleményét róla.


A sztárt egy friss interjúban kérdezték arról, hogy ő milyen állatokhoz hasonlítaná A menekülő embercímű filmjéből a színésztársait. Elmondása szerint azonban semmilyenhez, mert már neki is elege van a kapibara létből.
Soha nem kívánnám egy színésztársamnak sem ezt a kapibara létet. Egyszer valaki egy kapibarához hasonlított, és ezt azóta sem tudom levakarni magamról. Azt sem tudom, honnan a faszomból származik az az állat, de azóta ez az életem. De semmi gáz, minden oké
– nyilatkozta.
A menekülő ember Stephen King regényén alapszik, és egy kétségbeesett emberről szól, aki a disztópikus Amerikában jelentkezik egy erőszakos valóságshowba, hogy elég pénzt szerezzen ahhoz, hogy megmentse a súlyos betegsében szenvedő lányát. Glen mellett olyan színészek tűnnek fel benne, mint William H. Macy, Lee Pace, Michael Cera, Emilia Jones, vagy éppen Colman Domingo.
A filmet már vetítik a hazai mozik is.



