Demi Lovato: folyamatosan a gyerekvállaláson gondolkozom

Anya szeretne lenni az előadó.

Október végén jelent meg Demi Lovato legújabb lemeze, az It’s Not That Deep, jövő tavasszal pedig turnéra is indul az albummal, mely egyelőre sajnos csak az Egyesült Államokat és Kanadát érinti. Mondhatni, szárnyal az előadó karrierje, hiszen a kritikusok pozitív fogadtatásban részesítették az új zenéjét, és a rajongók is imádják az új érát, a sztárt azonban mostanában mégis valami más foglalkoztatja, ez pedig a gyerekvállalás.

Demi úgy fogalmazott, hogy folyamatosan azon gondolkozik, hogy édesanya szeretne lenni, azt azonban még nem tudja, hogy ez milyen hatással lenne a karrierjére.

Reklám 1

Nemrég mentem férjhez, és mostanában folyton a gyerekvállaláson gondolkozom. Azon kattogok, hogy továbbra is szeretnék zenélni, és turnézni? Mert nem leszek már fiatalabb. Folyamatosan ez jár az eszemben. De elég rugalmas ember vagyok, így úgy vagyok vele, hogy lesz, ahogy lesz

– nyilatkozta az Apple Music-nak.

A 33 éves előadó elmondása szerint tisztában van vele, hogy ketyeg a biológiai órája, és ezért is agyal sokat a családalapításon, de más lehetőségeket sem vet el.

Ott van az örökbefogadás, és más alternatívák is szóba jöhetnek

– árulta el.

Demi és férje idén májusban mondták ki a boldogító igent.

A zene mindig az élete része lesz

Demi kiskora óta él a reflektorfényben, így talán nem olyan meglepő, hogy párszor már elgondolkozott azon, hogy maga mögött hagyja az egészet. Megnyugtatta azonban a fanokat, és kijelentette, hogy a zene mindig az élete része lesz, még akkor is, ha édesanya lesz.

A zene mindig ott lesz nekem, mint menedék. Soha nem szeretnék örökre felhagyni a zenéléssel. Még akkor is zenélni szeretnék, ha édesanya leszek.

A sztár és párja, a szintén zenész Jutes 2022-ben ismerkedtek meg egymással, Demi Holy Fvck című albuma munkálatai közben. Baráttokként kezdték, majd a kapcsolatuk romantikus fordulatot vett, 2023 végére pedig már jegyben jártak. A boldogító igent idén májusban mondták ki.