Lady Gaga továbbra is karrierjének egy nagy szeletét dedikálja queer rajongóinak. A művésznő zenei pályáján folyamatosan támogatta a kisebbségeket és a különböző ember csoportokat, Born This Way c. lemeze pedig kvázi ezt ünnepli. Azt a gondolatot és üzenetet hordozza magában, hogy mindenki ember és mindenki számít, amit ma hazánkban tanítani kellene, hiszen olyan erős a gyűlölködés és a gyűlöletkeltés.
Gaga a napokban az Egyesült Királyságban kezdte meg a The Mayhem Ball Tourjának EU/UK szakaszát, amivel többek között Milánóban, Stockholmban, Berlinben és Párizsban is színpadra lép majd.
A művésznő egy exkluzív interjút adott a KCRW-nek, ahol többek között arról mesélt, hogy vőlegénye, Michael Polansky például pár perccel a Copacabana-i fellépése előtt tudatta vele, hogy úgy készüljön, hogy 2,5 millió ember várja odakint, illetve a rajongóival lévő különleges kapcsolatáról is beszélt. Itt, mint mindig, most is kiemelte, hogy mennyi mindent tanult a közösségétől és nagyon büszke arra, hogy otthont tudott nyújtatni azoknak a számára, akik sokszor kirekesztettnek vagy nem elfogadottnak érezték magukat.
Úgy érzem, a queer közösség mélyen megtanította nekem, hogy soha nem szabad feladni, amiben hiszünk. Egy ponton én bizony feladtam, de a tudat, hogy a rajongóim ott vannak, és ha visszatérek, számíthatok rájuk, segített tovább menni. A rajongóim valóban példát mutattak számomra méltóságból és kitartásból, ami számomra nagyon különleges



