Csak két héttel korábban kellett volna kiadnia Perrie Edwards-nak debütáló szólóalbumát, hogy ő legyen az első a Little Mix tagok közül, aki piacra dobja élete első anyagát. Nos, JADE megelőzte a zeneipart több aspektusból bemutató THAT’S SHOWBIZ, BABY! c. lemezével. Amíg Thirlwall egy merész és ízig-vérig modern popzenei albumot villantott, addig Perrie hű maradva önmagához egy sokkal visszafogottabb, könnyebben hallgatható és totálisan rádió-barát popzenével örvendeztette meg rajongóit.
Perrie saját nevével fémjelzett albumát debütáló szóló dala nyitja, a Forget About Us-t Ed Sheerannal szerezte és tökéletesen felvezeti azt, hogy milyen stílusra számíthatunk: egy anyuka vallomása és beszámolója az életéről, a szerelemről és persze a barátságról, mert hát tagadni sem tudná, hogy 10+ éven keresztül a világ egyik legsikeresebb lánybandájának tagja volt. Egyébként magát a korongot a hangzásvilág nagyon egyben tartja, rikta az ennyire kohezív popalbum, igaz néha egy kicsit olyan, mintha maga a művésznő sem tudná, hogy mit és hogyan akar kifejezni a lemezzel. A legjobb példa erre az If He Wanted To He Would c. második dal, ami egy az egyben Shoutout To My Ex c. Little Mix dal újragondolása abban a köntösben, ami belefér Edwards lemezének világába.
A pörgősebb számokat hol-hol megszakítja egy-egy ballada, legyen az egy akusztikus gitárral felszerelt, vagy zongorás kíséretű track. A Baby Steps drámaisága és mondhatni színpadiassága üdítő, a finálé pedig könnyen nevezhető az album egyik kiemelkedő momentumának. A Punchline és az Absofuckinglutely, ami egyébként Perrie 4 éves fiát is káromkodásra bírta, továbbra is erősítik azt az összetartó erőt, amiben nagyon erős a korong.
A lányok rajongói sokáig kritizálták Perrie-t, hogy nem mutatja meg hangi adottságait dalaiban – igaz, a You Go Your Way berobbanó fináléja (igen, már volt egy hasonló pillanat, de ezt semmi sem übereli) olyat szól, hogy hiába jelent meg hónapokkal ezelőtt, a mai napig nem térek magamhoz, amikor az utolsó fél perchez jutok a dalban. Igaz, Perrie nem nevezte meg egy interjúban az ezt megelőző Same Place Different View c. balladájának alanyát, a nyilatkozatából még a vak is látja, hogy a dal nem másról, mint a Little Mixet otthagyó Jesy Nelsonról szól.
A Same Place Different View egy barátságról szól, amit már nem tudhatok magaménak. A zenében legtöbbször szívfájdalomról hallunk dalokat, amik a párod elvesztéséről szólnak, de arról ritkán beszélünk, milyen érzés elveszíteni egy barátot – pedig az legalább annyira fáj, ha nem jobban. Az életben a kapcsolatok jönnek-mennek. Találkozol emberekkel, nem működik, azt hiszed, ez a végjáték, de nem az. Ami viszont végigkísér, az a legjobb barát, aki mindig ott volt, mindent látott, mindent tud rólad. Együtt éltek egymás mindennapjaiban. Olyanok vagytok, mintha egyek lennétek. Szinte nővérek vagytok, aztán egyszer csak eltűnik. Vége.
A nyilatkozatból kiderült, hogy Edwards teljesen elhanyagolta ez a bizonyos személy őt, pedig szerinte mindent megtett azért, hogy neki kényelmes és jó legyen – hiszen mi másról szólna a barátság?
És ezt kell feldolgozni. Az én barátságom ezzel a személlyel nem tisztán, nem egyértelműen ért véget. Úgy éreztem, nem kaptam lezárást. Mindent megtettem, ami csak erőmből tellett, hogy segítsem, mellette legyek, és bizonyítsam, hogy a karjaim mindig nyitva állnak, és ott vagyok, ha szüksége van rám.
Összeségében Perrie lemeze egy nagyon biztonságos zónában mozog, néha olyan, mintha kifejezetten el szeretne távolodni a fiatalabb hallgatóitól és az idősebb korosztályt próbálná becserkészni. Egyébként nincs egy rossz szavam sem az anyagról, csak a jövőben tényleg remélem, hogy Edwards egy kicsit kimozdul a komfortzónájából és merészebb lesz. Ha az lenne a kérdés, hogy milyen előadókat hallgató embereknek ajánlanám, akkor egyből Maisie Peters, Pixie Lott, Mimi Webb, Ella Henderson és a FLO jutna eszembe, ezzel pedig tökéletesen sikerült is felraknia magát a brit pop nagyágyúk térképre.
