Jól visszaszólt az énekesnő az egykori párjának.
Nem kíméli Tate McRae az exét, The Kid LAROI-t az új dalában. A két sztár tavaly év elején jött össze, és egy közös szerzeményt is piacra dobtak, azonban idén júliusban az énekes megerősítette, hogy szakítottak. Akkor úgy fogalmazott, jó viszonyban maradtak, de ez úgy néz ki, azóta változott – LAROI a legutóbbi kislemezében a szakításukról énekel, amire most Tate egy saját dallal válaszolt.
A TIT FOR TAT című újdonságnak már a címe is elég beszédes, hiszen valahogy úgy fordítanánk, hogy „kölcsön kenyér visszajár”, ehhez hűen pedig az énekesnő jól vissza is szólt az exének benne.
De honnan is indult az oda-vissza dobálózás? LAROI a találgatások szerint már a júliusi HOT GIRL PROBLEMS című szerzeményében is Tate-et kóstolgatta, olyan sorokkal, mint a „boyfriend just a come up ’til she get another” vagyis „a pasija csak átmeneti, amíg nem talál másikat” vagy a „you try play it off sweet, sweet, but underneath, you’re toxic” azaz „próbálod cukinak beállítani magad, de a felszín alatt mérgező vagy”.
A szeptember elejei A COLD PLAY című trackjét ismét a szakítás inspirálta, olyan sorokkal, mint a „who was I to think that I could fix you?” vagyis „kinek hittem magam, hogy azt gondoltam, rendbe tudlak hozni?” vagy éppen az „I tried not to listen when they all would say, this was temporary and you’d walk away” azaz „próbáltam nem hallgatni rájuk, amikor azt mondták, ez csak ideiglenes, és úgyis el fogsz hagyni”. Itt mondta Tate azt, hogy eddig, és ne tovább.

A Instagram történetében árulta el az énekesnő, hogy az új dalát csupán két hete, a világkörüli turnéja nashville-i állomásán írta – hat nappal azután, hogy megjelent az exe legutóbbi, róla szóló szerzeménye. És hogy mit válaszol neki?
A legkíméletlenebb sorok a dalból:
Tedd rendbe magad, majd nyald ki a seggem
Mindig tiszteltelek, és te ezt tudod
Miért költöd át ami történt, csak, hogy erről írj?
Látom, hogy tényleg fáj
Az egódon ejtett seb
És tudom, hogy ez csak még rosszabb lesz
Azt hittem, talán újra szeretni foglak, majd meglátom, mit érzek
De most, hogy így viselkedsz, baszd meg, soha nem foglak
A TIT FOR TAT teljes dalszövegének magyar fordításáért katt ide.
Akkor nincs más hátra, csak az, hogy várjuk LAROI válaszát.



