Úgy eltűnt Taylor Swift zaklatója, hogy még a magánnyomozó sem találja

Az énekesnő csapata aggódik Taylor biztonságáért.

Ahogy már mi is beszámoltunk róla, egy igencsak kitartó zaklatóval gyűlik meg Taylor Swift baja. A büntetett előéletű Brian Jason Wagner, aki az Instagram oldalán Brian Jason Wagner-Swift néven utal magára, évekkel ezelőtt szemelte ki magának az énekesnőt, és már a börtönből is hosszas levelekkel bombázta. Az eset odáig fajult, hogy a 45 éves férfi többször ellátogatott a sztár otthonához, több száz fenyegető hangvételű emailt írt az alkalmazottainak, és azt állította, hogy Taylor a gyermeke édesanyja.

Az előadó távolságtartási végzést kért a zaklató ellen, aki azonban most egyszerűen eltűnt. Szeptember 12-én lett volna egy bírósági meghallgatása, amit elhalasztottak, mert még a Taylor csapata által felfogadott magánnyomozónak sem sikerült a nyomára bukkannia. A Daily Mail birtokába jutott bírósági iratok szerint Brooke Berg júniusban és júliusban szinte minden lehetséges módon megpróbálta felvenni a kapcsolatot Wagnerrel.

Reklám 1

Kereste telefonon, egy olyan számon, amin korábban el tudta érni, üzeneteket írt neki, és személyes is próbálta felkeresni. Emellett nyilvános adatbázisokban, közösségi médiaplatformokon, zárt nyomozói adatbázisokban és a gépjármű-nyilvántartásban is keresett friss címet Wagnerhez, de minden próbálkozása eredménytelen volt. A nyomozó mindezek fényében kijelentette, hogy szerinte a férfi vagy hajléktalan, vagy aktívan titkolja tartózkodási helyét.

Felszívódott Taylor Swift zaklatója – a sztár aggódik a biztonsága miatt.

Az iratok szerint augusztusban aztán egy alkalommal sikerült elérnie, de Wagner akkorra már tagadta, hogy bármi köze is lenne Taylor zaklatási ügyéhez, és nem volt hajlandó lakcímet megadni, arra hivatkozva, hogy hajléktalan. Akkor úgy fogalmazott, az énekesnő otthonában kéne élnie, és neki kéne dolgoznia, de a sztár valamiért haragszik rá, ezzel pedig tönkretette az életét. Ez volt az utolsó, hogy bárkinek, akinek köze van az ügyhöz, sikerült elérnie.

Fokozott készültségben van Taylor biztonsági csapata

Nem meglepő módon Taylor aggódik a biztonsága miatt, hiszen Wagner borzalmas távlatokig ment, hogy beférkőzzön a magánéletébe és közel kerüljön hozzá. Éppen ezért a sztár biztonságáért felelős csapat fokozott készültségben van, és minden fenyegetést extrán komolyan vesznek, legyen az akár „csak” online.

Amikor az előadó szeptember 14-én golyóálló fal mögé rejtve jelent meg az Arrowhead Stadionban a vőlegénye, Travis Kelce meccsén, a rajongók azt feltételezték, hogy ez egy promóciós eszköz, és a fallal például egy új frizurát próbálnak leplezni, vagy szimplán hype-ot generálni az új album megjelenése előtt. Ám valójában, mint most kiderült, óvintézkedés volt, amihez részben a zaklató eltűnése miatt folyamodtak.

Sajnos nem ez az első alkalom, hogy Taylort zaklató terrorizálja – karrierje során több hasonló, nagy médiafigyelmet kapott ügye is volt. Volt, aki betört a lakásába, és elaludt az ágyában, volt, aki a kiadóját bombázta fenyegető levelekkel, melyekben öngyilkosságra is buzdította a sztárt, sőt, volt olyan is, aki megjelent a Rhode Island-i házánál, és azt állította, azért van ott, hogy feleségül vegye Taylort. Ilyen esetekkel a hátuk mögött nem csoda, hogy fokozott készültségben van a biztonsági csapat.