ZAYN: az új zeném a Mind Of Mine folytatása lesz

Meg is érkezett az első ízelítő, igaz, csak egy betétdal formájában.

Tavaly májusban jelent meg ZAYN negyedik, Room Under the Stairs című albuma, melynek a hangzásvilága éles váltás volt az addigi munkásságához viszonyítva. A country műfajába kóstolt ugyanis bele vele az énekes, így sokkal visszafogottabb és igazán személyes szerzeményeket kaptunk tőle. Most azonban készen áll visszatérni az R&B gyökereihez.

A sztár a napokban a Borderlands nevű játék YouTube csatornáján jelentkezett élőben, ahol elárulta, hogy a következő albuma a debütáló korongja, a Mind Of Mine folytatása lesz, és urdu nyelven is énekelni fog rajta.

Reklám 1

Hamarosan jönnek az új dalok urdu nyelven. A következő lemez, ami érkezik, a Mind Of Mine folytatása lesz. Sokkal inkább pop és R&B lesz, sok menő kollaborációval, és több dél-ázsiai hatással.

A Mind Of Mine 2016-ban jelent meg, pontosan egy évvel azután, hogy ZAYN kilépett a One Directionből. A korong hatalmas sikert aratott, és olyan slágerek kaptak helyet rajta, mint a rekordokat döntögető Pillowtalk, a Fool For You, vagy éppen a Like I Would.

A gyökereihez tér vissza az énekes a következő lemezével.

És hogy mikor érkezik a folytatás?

Hamarosan, igazából. Hamarosan érkezik az új lemez, és lesz új zeném egy új közreműködővel is. Nagy dolgok vannak készülőben. Szerintem elég nagy év lesz ez nekem

– árulta el.

A Borderlands játékkal állt össze az új dalához

Meg is érkezett az első ízelítő ZAYN új zenéjéből, igaz, csak egy betétdal formájában. A Borderlands-stream apropója ugyanis az énekes legújabb trackje, a Break Free volt, melyet kifejezetten a játékhoz készített.

A szerzemény, melyben a gitároké a főszerep, a legújabb Borderlands 4 akciódús sílusából, illetve az új, Kairos bolygón játszódó helyszínéből merített inspirációt. A dal nem a közelgő album része, csupán egy különleges, a videojátékhoz készült együttműködés keretében jelent meg.

Nem titok, hogy ZAYN imádja a videojátékokat, így elmondása szerint nem volt kérdés számára, hogy igent mond-e a kollabra.

Amikor nem dolgozom, vagy nem a lányommal vagyok, általában a játékkonzol előtt találtok meg. Korábban is játszottam már a Borderlands-szel, így nem volt kérdés számomra, hogy igent mondok-e a kollabra, mikor felkerestek vele

– nyilatkozta az énekes a Variety-nek.

A Borderlands-streamjében egyébként a turnézásról is beszélt a sztár, így valószínűleg karrierje során másodszorra is útnak indul majd az új lemezzel, és remélhetőleg ezúttal több európai országba is ellátogat majd.