3 év után jön a Disney első eredeti animációs filmje – íme minden, amit tudunk róla

Az alkotás jövő novemberben kerül bemutatásra.

2023-ban jelent meg a Disney legutóbbi eredeti animációs filmje, a Kívánság, jövőre azonban megtörik a jég. A stúdió ugyanis bejelentette, hogy jövőre érkezik a legújabb nagy dobása, mely a Hexed címet kapta, ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy elvarázsolva. A nagy hírt a Destination D23 eseményen osztották meg, és pár részlet is kiderült a filmről. Íme minden, amit eddig tudunk róla.

Miről fog szólni?

A történet középpontjában egy ügyetlen, kissé fura tinédzser srác áll majd, akinek az élete a maximalista és mindent kontroll alatt tartó anyukájával együtt fenekestül felfordul. Felfedezik ugyanis, hogy a fiú különös viselkedése valójában varázserő, ami mindent megváltoztat, és egy rejtett, mágikus világba vonja be őket, ahol a varázslás mindennapos. 

Reklám 1

A Disney kreatívigazgatója, Jared Bush úgy fogalmazott: az alkotásban keveredik majd a humor, a fantasy, és az érzelmi mélység. A családi kapcsolatok és az önelfogadás témái kerülnek előtérbe benne, na meg persze a csoda.

A logó és bemutatott koncepciórajz alapján hasonlóan élénk és varázslatos képi világra számíthatunk, mint az Encanto – A varázslatos család, a Raya és az utolsó sárkány, vagy éppen a Kívánság esetében. 

A Hexed első koncepciórajzáról is lehullott a lepel.

Kik az alkotók?

Hexed alkotóinak csapata igazi sikerfilmeket tudhat már maga mögött. A rendezői Josie Trinidad és Jason Hand lesznek – az előbbi olyan alkotásokon dolgozott korábban, mint a Zootropolis – Állati nagy balhé, és a Zootropolis+, az utóbbi keze munkája pedig a Vaiana második részében volt benne. 

A producerei munkálatokat Roy Colni és Juan Pablo Reyes Lancaster-Jones végzik. Az előbbi dolgozott például a Hős6os és az Aranyhaj és a nagy gubanc című alkotásokon, az utóbbinak pedig az Encanto – A varázslatos család című filmet köszönhetjük. 

Mikor lesz a premier?

A bemutató kicsit több, mint egy év múlva, 2026 novemberében lesz. Az Egyesült Államokban egészen pontosan hálaadás napján, november 25-én kerül a mozikba, a hazai premier konkrét dátumáról azonban egyelőre nem hullott le a lepel.