Egy forrás szerint a két sztár nemrég kezdett el randizgatni.
Úgy néz ki, több van Harry Styles és Zoë Kravitz között, mint barátság. A két sztárt a napokban Rómában szúrták ki, amint egymásba karolva sétálgattak, de nem ez a legfőbb jel, ami arra utal, hogy egy párt alkotnak. A Deuxmoi és a The Sun forrása szerint ugyanis napokkal a római kiruccanásuk előtt, egészen pontosan augusztus 19-én a londoni Rita’s-ban látták őket, ahol pár csók is elcsattant közöttük.
Bár a bárban való randijukról sem kép, sem videó nem készült, egy forrás így nyilatkozott a brit napilapnak:
Zoë és Harry a Rita’s egyik sarkában ültek, és úgy egymásba voltak bújva, mintha tinédzserek lennének. Látszott rajtuk, hogy megőrülnek a másikért, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy látják az emberek, hogy csókolóznak. Együtt érkeztek a helyre, és biztos, hogy egy randi volt.
Ezután kapták őket lencsevégre az olasz fővárosban, amiről viszont már egy videó is bejárta a közösségi platformokat.
A The Sun bennfentese szerint Harry mostanában sok időt tölt Rómában, így a legújabb filmje párizsi premierje után a színésznő oda repült, hogy együtt lehessenek. Bár már több randijuk volt, egyelőre nem mondható túl komolynak a kapcsolat, inkább csak jól érzik magukat együtt, és meglátják, hogy alakulnak a dolgok.
Nagyon korai a dolog, ezért még nem is aggatak rá címkét, de nagyon jól érzik magukat egymással
– tette hozzá a forrás.



