És a Sziget Fesztivál második napján ez is megtörtént.
Nelly Furtado olyan 2000-es évekbeli ikonok között robbant be, mint Gwen Stefani vagy Shakira – első slágere, az I’m Like a Bird 2000. szeptemberében jelent meg és le is tarolta a világot. Ezután, újra nagyot robbant 2006-ban, amikor a Maneater és Promiscious c. dalai világslágerek lettek. 25 évet vártunk erre a koncertre, nagyon köszi Sziget, erre szükségünk volt.
Tisztán emlékszem, hogy kevés menőbb dolog volt 2000. és 2008 között, mint Nelly. Azt, hogy miért kellett ennyit várni az első magyarországi koncertjére, inkább már nem is kezdjük boncolgatni, a lényeg, hogy a Sziget Fesztivál ezt megváltoztatta. A 2. napon, egy igazi kanadai napot tudhattak magukénak a fesztiválozók, ugyanis nem csak Furtado, de az előtte fellépő The Beaches, na meg az utána érkező Shawn Mendes is kanadai gyökerekkel rendelkezik – ezt egyébként a művésznő maga is megemlítette.
Y2K, de a minőségibb verzió
Nelly tényleg elhozta a legnagyobbakat: ha nem lett volna elég, hogy a lemenő nap sugaraival együtt óriási tömeget vonzott a késői „debütálás”, az összes nagy slágeréből énekelt a hazai közönségnek. A fentebb említetteken felül volt még Manos al aire, Say It Right, Turn off the Light, All Good Things (Come To An End) is.
Igaz, a koncert közepén egy kicsit leült az energia, a Força című dallal valami átkapcsolt és szépen lassan egy igazi rave partiba átcsapó házibulit kaptunk a korábban még az érzelmes oldalát megvillantó művésznőtől. A Maneater – Benny Benassi Satisfaction remix pedig feltette a cseresznyét a tejszínhabra.
