Őszintén vallott a betegségéről Justin Timberlake

Lyme-kórral diagnosztizálták az énekest.

Justin Timberlake az elmúlt két évet turnézással töltötte. Az énekes Forget Tomorrow elnevezésű koncertsorozata tavaly április végén startolt el, és idén július 30-án ért véget, ez idő alatt pedig nem kevesebb, mint 121 fellépése volt. A turné végével az Instagram oldalán írt egy hosszú bejegyzést az elmúlt időszakról, melyben most először a betegségéről is őszintén vallott.

A sztár úgy fogalmazott, az elmúlt két év volt élete legszórakoztatóbb és legkielégítőbb, ugyanakkor legkimerítőbb élménye is – ez pedig annak tudható be, hogy Lyme-kórral diagnosztizálták.

Reklám 1

Egészségügyi problémákkal küzdöttem, és Lyme-kórral diagnosztizáltak. Ezt nem azért mondom, hogy sajnáljatok, hanem azért, hogy egy kis betekintést adjak abba, mivel kellett megküzdenem a háttérben. Ha te is átélted ezt a betegséget, vagy ismersz valakit, aki igen, akkor tudod: ezzel élni mentálisan és fizikailag is kimerítő és megterhelő

– írta.

Elmondása szerint a diagnózis sokkolta őt, de legalább így megértette, mi áll a kimerültségének a hátterében. Azon is elgondolkozott, hogy abbahagyja a turnézást, ám szerencsére nem tette, és ennek ő maga is örül.

Amikor először megkaptam a diagnózist, teljesen lesokkolt. De legalább már értettem, miért éreztem a színpadon hatalmas idegfájdalmat, vagy miért voltam annyira kimerült és beteg. Egy komoly döntés elé kerültem: abbahagyom a turnézást, vagy folytatom, és valahogy megoldom? Úgy döntöttem, hogy az az öröm, amit a fellépések adnak, messze fontosabb számomra, mint az a múló stressz, amit a testem érez. Nagyon örülök, hogy folytattam.

A turnéja színfalai mögött egészségügyi problémákkal küzdött Justin Timberlake.

Hozzátette: nem azért írta most ki magából mindezt, hogy sajnáltassa magát. Egyszerűen meg szerette volna osztani a közönségével, mikkel kellett megküzdeni a színfalak mögött, ezáltal pedig egy kicsit szorosabb kapcsolatot kialakítani velük.

Justin mindezek mellett megköszönte mindenkinek a támogatását, aki lehetővé tette a turnéját, és leszögezte: bár most egy korszak lezárult, nem tervez egyhamar visszavonulni.

Várom, hogy mit hoz a jövő

– írta.