A nyár, amikor megszépültem: minden, amit a premier előtt tudnod kell a 3. évadról

Holnap startol el a sikersorozat befejező évada.

Két éve izgulhattunk utoljára, hogy Belly végül Conradot vagy Jeremiah-t választja, most azonban vége a várakozásnak. Holnap, vagyis július 16-án startol el ugyanis A nyár, amikor megszépültem harmadik évada a Prime Video-n, ez azonban egy kissé keresérdes a rajongók számára. A harmadik etap ugyanis egyben az utolsó is lesz, így Bellynek végleg döntenie kell a két testvér között. 

Íme minden, amit a premier előtt tudnod kell a széria befejező évadáról.

Reklám 1

Az előző részek tartalmából

Ahogy már fentebb írtuk, nem kevesebb, mint két év telt el a második évad vége óta. Az utolsó epizódja egészen pontosan 2023. augusztus 18-án került fel a streaming platformra, ez pedig elég hosszú idő ahhoz, hogy elfelejtsük, mi is történt benne. Nem volt időd újranézni az előző évadot? Semmi gáz, mondjuk is, hol maradt abba a történet.

A második évad Belly és Conrad kapcsolatának hullámvölgyeivel indul: együtt vannak, de a dolgok gyorsan megromlanak, különösen, miután kiderül, hogy a fiúk édesanyja. Susannah állapota súlyosbodott. Belly mélyen megrendül, amikor végül elveszti a rákkal folytatott küzdelmét, és ez teljesen szétzilálja a baráti és családi dinamikákat. A gyász és az elhidegülés hatására Belly eltávolodik Conradtól, miközben újra közeledik Jeremiahhoz, aki mindig is gyengéd érzelmeket táplált iránta.

Bellynek végleg választania kell Jeremiah és Conrad között.

A fiúk nagynénje el akarja adni a nyári házat, amit Susannah rájuk hagyott, így Belly és a testvérek összefognak, hogy ezt megakadályozzák. Eközben Belly érzelmileg is válaszút elé kerül: rájön, hogy Conrad túl zárkózott és megbízhatatlan számára, míg Jeremiah mindig ott van mellette. Végül Belly Jeremiah-t választja, de a szerelmi háromszög még korántsem ér véget – Conrad szívét összetörik, és nyilvánvaló, hogy Belly érzései még nem teljesen tiszták.

Mire számíthatunk a harmadik évadban?

A harmadik évad Jenny Han könyvsorozatának utolsó, Örökké nyár lesz című kötetén alapszik. A szerző azonban elárulta, hogy nem minden fog pontosan úgy történni, mint a regényben, így számíthatunk pár meglepetésre.

Az évad hivatalos leírása a következő: A főiskola harmadik évének végéhez érve Belly alig várja, hogy újabb nyarat tölthessen Cousins Beachen a lelki társával, Jeremiah-val. Úgy tűnik, a jövője biztos alapokon áll – egészen addig, amíg néhány megrázó esemény vissza nem hozza az életébe első szerelmét, Conradot. A felnőtté válás küszöbén Belly válaszút elé kerül: döntenie kell, melyik fiú szívéhez tartozik igazán. Ez a nyár örökre megváltoztat mindent…

A hivatalos előzetesből még több részletet megtudhatunk – például azt, hogy Belly és Jeremiah házasodni készülnek, mielőtt Conrad jelenléte ismét mindent felforgat. 

Az évadban egyébként egy elég nagy időugrás lesz, ugyanis nem kevesebb, mint négy évvel a második vége után vesszük fel a fonalat. 

Mikor jönnek az új részek?

Az új epizódok a második évadhoz hasonlóan nem egyben, hanem hetente jelennek meg. Az első két rész holnap, azaz július 16-án érkezik, ezt követően pedig szerdánként kerülnek fel az újabb epizódok a Prime Video-ra, így az évadzárót szeptember 17-től nézhetjük.

A harmadik évadra dupla annyit kellett várnunk, mint a másodikra, de kárpótolnak is minket ezért a készítők. Míg az első 7, a második pedig 8 részből állt, addig a befejező etapban nem kevesebb, mint 11 epizódon keresztül követhetjük Belly, Jeremiah és Conrad szerelmi háromszögének a történetét.

Kik térnek vissza a harmadik évadban?

Az utolsó évadban az összes, már jól ismert főszereplő visszatér, így Lola Tung (Belly), Christopher Briney (Conrad), Gavin Casalegno (Jeremiah), Sean Kaufman (Steven), Jackie Chung (Laurel), és Rain Spencer (Taylor) is. Emellett pedig 7 új színész is csatlakozott a sorozathoz. 

Az összes főszereplő visszatér a harmadik évadban.

Az új arcok nem mások, mint Isabella BriggsKristen ConnollySofia BryantLily DonoghueZoé de Grand’MaisonEmma Ishta és Tanner Zagarino

Tuti, hogy itt a vége?

Igen, sajnos tuti. Már a kezdetektől sejteni lehetett, hogy 3 évados lesz a széria, hiszen Jenny Han könyvsorozata is 3 részes, a szerző pedig a napokban kerek perec kijelentette:

Három könyv, három évad. Számomra ez így érződik helyesnek.

Akár Jeremiah, akár Conrad lesz a végső választás, egy dolog biztos: ezzel az évaddal lezárul egy korszak Belly és a rajongók életében is. Most már csak egy kérdés maradt: te kinek szurkolsz a nagy döntés előtt?