Alec Benjamin neve mára egyet jelent a lírai őszinteséggel és a finom, akusztikus popdalokkal. A 30 éves amerikai énekes-dalszerző már a legelső, 2018-as áttörést hozó kislemeze, a Let Me Down Slowly óta arról ismert, hogy érzékeny, történetmesélő szövegeken keresztül szólítja meg hallgatóit. Többmilliós közönséget gyűjtött maga köré világszerte, miközben megőrizte azt az egyszerre törékeny és hiteles hangot, amivel generációk fájdalmait képes megénekelni.
Legutóbbi turnéja során végre visszatért Budapestre: a fellépés nemcsak zeneileg, hanem vizuálisan is rendkívül erős volt: a setlist tökéletes egyensúlyt teremtett a régi kedvencek és a 12 Notes című legújabb album dalai között, amit Alec mintha saját hálószobájából énekelt volna. Az énekes most először tudta igazán bejárni a várost is – a koncert előtti órákban turistaként fedezte fel Budapest ikonikus helyeit, és elmondása szerint különleges energiát érzett a magyar fővárosban. A közönség lelkesedése pedig csak tovább emelte az este hangulatát – exkluzív Alec Benjamin interjú a budapesti koncertről.
Nemrégiben léptél fel Magyarországon – a koncert egészen elképesztő volt. A setlist, az energia, a színpadkép – mind nagyon ütött. Mi az első emléked, ami eszedbe jut a budapesti látogatásodról? Hogy érezted magad nálunk?
A koncert fantasztikus volt. Az első emlékem? Azt hiszem, az, hogy végre volt lehetőségünk kicsit bejárni a várost. Emlékszem, legutóbb az Akvárium Klubban játszottunk, ami ugye a belvárosban van, de akkor alig volt időnk körbenézni. Most viszont korán keltem, beültünk egy autóba, és bementünk a városba. Átsétáltunk a hídon, ami összeköti a két városrészt, ahol a vár és a másik oldal van. Jártunk egy olyan helyen is – tudom, valószínűleg nagyon turistás –, ahol rengeteg árus kínált ételt egy kis tér körül. Tudod, mire gondolok, ugye?
Persze, teljesen!
Na, hát nekem ez maradt meg leginkább. Az építészet, a hangulat… Budapestnek tényleg egészen más az energiája, mint bármely más európai városnak, ahol eddig jártam. Jó érzés volt végre felfedezni.
Tavaly jelent meg a legújabb albumod, a 12 Notes. Mi volt számodra a legélvezetesebb része a lemez készítésének?
Őszintén? Amit a legjobban élveztem, annak köze sincs a készítés folyamatához. Nem is feltétlenül maga az alkotás, hanem a turné, amivel bemutattuk. A koncertezés az, amit a legjobban élveztem az egész folyamatból, ha teljesen őszinte akarok lenni.
Ez általában így van nálad? Hogy jobban élvezed a turnét, mint a stúdiómunkát?
Nem mindig volt így. Már régóta turnézom, de csak mostanra találtam meg azt az egészséges rutint, ami lehetővé teszi, hogy valóban élvezzem is. Ez az első turném, ahol tényleg figyeltem magamra és tudtam magamra is fókuszálni közben. Olyan dolgokat csináltam, amik segítettek abban, hogy élvezzen a turnézást. Korán keltem, mert akárhányszor voltam ezekben a városokban eddig, túl sokáig aludtam, hogy körül tudjak nézni. Most pedig eldöntöttem, hogy lefekszem egyből a koncertek után és reggel korán kelek, hogy legyen időm bejárni a városokat. Edzeni és egészségesen fogok étkezni, kipróbálom a helyi kajákat, de nem fogom degeszre enni magam. Mert, így mire fellépnék, nem fogom élvezni az egészet.
És mi volt a legnagyobb kihívás, amit a lemez készítése közben kellett leküzdened?
Leginkább személyes nehézségeim voltak. Egy nehéz időszakon mentem keresztül a magánéletemben – családi gondok, érzelmi hullámvölgyek. A zene számomra szenvedély, de ugyanakkor a munkám is. Tudtam, hogy csinálnom kell egy új lemezt. Akkor is írni kell, amikor az embernek nincs igazán kedve hozzá. Nem úgy értem ezt, hogy nem volt kedvem zenét csinálni. De amikor személyes dolgokkal küzdesz és a családodban is vannak problémák, akkor elég nehéz. Néha segít, ha van min dolgozni lelkileg, mert abból tudsz meríteni, de ez akkor sem könnyű. Ez volt szerintem a legnehezebb része.
Mostanra 30 éves lettem – felnőttként egészen más dolog egy lemezt készíteni, miközben próbálod a felnőtt élet kihívásait is menedzselni. Nem volt könnyű időszak.
Most, hogy vége a turnédnak, beszéljünk egy kicsit a koncertezésről. Mi az az egy dolog, amit mindig kérsz a backstage-be?
Rengeteg diétás üdítőt iszom – tudom, nem a legegészségesebb, és most kezdtem el kávézni is, ami talán szintén nem a legjobb ötlet… De a diétás kóla vagy Pepsi kötelező. Emellett imádom a csokiba mártott mandulát. Régebben édességeket, sört és egyéb dolgokat is kértem a riderembe, de ezekről már leálltam. Rájöttem, hogy ha valóban hosszú távon szeretném ezt csinálni, akkor nem ehetek minden nap „szemetet”. Ha ott van a zöld szobában, megeszem – szóval inkább meg sem rendelem.
Most játsszunk egy gyors játékot, amit vagy imádni, vagy utálni fogsz – majd meglátjuk! Véletlenszerűen kiválasztottam öt dalt a setlistedből. A feladat: rangsorold őket, úgy, hogy nem tudod mi a következő! Rendben?
the way you felt? – 3. hely.
i sent my therapist to therapy? – Az legyen az 1.
pick me? – Hát… az menjen az 5. helyre.
let me dance slowly? – Tegyük 4.-nek.
És végül: the lesson is different kind of beautiful? – Akkor az a 2.
Elégedett vagy a sorrenddel?
Igazából igen, szerintem ez így jól alakult.
Szerintem a dalaidban nagyon erősen jelen vannak a személyes történeteid – talán ezért is tudnak olyan sokan kapcsolódni hozzájuk. Volt olyan találkozásod rajongóval, ami különösen megérintett?
Nehéz egyetlen pillanatot kiemelni… Az emberek gyakran osztanak meg velem nagyon személyes dolgokat. Most hirtelen egy nagyon szomorú történet jutott eszembe, de talán inkább nem mesélem el. Inkább általánosságban mondanám, hogy megható, amikor az emberek elmondják, hogy egy-egy dalom, dalszövegem segített nekik egy bizonyos, nehéz élethelyzetben. Mert nekem is voltak olyan előadók, akiknek a zenéje ugyanezt adta. És hogy most én is ezt tudom adni másoknak – ez egy csodálatos érzés.
Ha visszanézel az eddigi karrieredre, mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy képes vagyok eltartani magam a zenélésből. Szerintem ez a legnagyobb siker, amit elérhettem. Persze minden más, ami ezen túl jön, már csak hab a tortán. Emlékszem, régen nyílt színpados esteken léptem fel, otthagytam az iskolát, otthon laktam – még most is, de már nem kényszerből. Bár lehet, ideje lenne végre elköltözni… (nevet) De tényleg – emlékszem, mekkora dolog volt, amikor egyszer egy fellépésért kaptam egy ebédkupont. Az volt az első alkalom, hogy valami mást kaptam a zenémért cserébe. Most pedig abból élek, amit szeretek csinálni. Ez mindent elmond.
Van bármi üzeneted a magyar rajongóidnak?
Köszönöm, hogy vendégül láttatok az országotokban, és hogy ilyen szeretettel fogadtátok a zenémet. Remélem, hamarosan visszatérhetek, nagyon jól éreztem magam nálatok!
