Az énekesnő azonban nem bánja, hogy nemet mondott a kollabra.
Lassan már egy évtizede, hogy megjelent a DJ duó, The Chainsmokers és Halsey közös dala, a Closer. A kollab az egész világot meghódította, szinte minden ország slágerlistájának az élén landolt, és mindkét előadó karrierjének hatalmas löketet adott. Mára már nehéz elképzelni, hogy mi lett volna, ha nem Halsey hangját hallhatjuk a trackben, pedig az eredeti tervek szerint egy másik énekesnő énekelte volna. Ő pedig nem más, Zara Larsson.
A svéd szupersztár elárulta, hogy neki ajánlották fel a dalt még Halsey előtt, ő azonban nemet mondott rá.
Az enyém is lehetett volna a dal, de Halsey csodásan hangzik benne. Örülök az ő sikerének, és a The Chainsmokers-ének is. Soha nem lehet tudni – mi van, ha végül én énekeltem volna, és egy hatalmas nagy bukás lett volna? Az is lehet, hogy Halsey miatt lett ekkora sláger
– mesélte a Capital FM-nek.
Hozzátette, hogy 9 év távlatából sem bánja, hogy nemet mondott a kollabra.
Úgy gondolom, minden okkal történik. Akkoriban egyszerűen nem volt megfelelő az időzítés nekem ehhez a dalhoz. Nem hiszek abban, hogy meg kéne bánnunk dolgokat. A jövőben még bőven jönnek slágerek az én utcámba.
Szeptemberben érkezik az új albuma, amivel Bécsben is fellép
Zara legújabb lemeze, a Midnight Sun, melyet a hosszú, svéd nyári éjszakák inspiráltak, szeptember 26-án kerül a streaming platformokra és a boltok polcaira. Az első két dalt, a Pretty Ugly-t és a címadó Midnight Sun-t már hallgathatjuk is róla.

Az albummal turnéra is indul az énekesnő melyet ugyan Magyaroszágra nem, de Bécsbe elhoz. A szomszédos osztrák fővárosban október 30-án csíphetjük el élőben a sztárt.
A The Chainsmokers idén hazánkban is fellép
Ha Zarát nem is, a The Chainsmokers-t viszont hazánkban is megnézhetjük élőben idén nyáron. A DJ páros setjére július 18-án bulizhatunk a debreceni Campus Fesztiválon. A jegyinfókért csekkold a fesztivál hivatalos oldalát.