Videó: Halsey megmentett egy operatőrt, akit majdnem megégetett a színpadi pirotechnika

Nem sokon múlott, hogy ne sérüljön meg az operatőr.

Halsey jelenleg az Egyesült Államokat járja a For My Last Trick: The Tour elnevezésű koncertsorozatával, melynek az egyik utóbbi showja során ő maga mentett meg egy operatőrt egy valószínűleg nagyon csúnya égési sérüléstől. A tavalyi Szigetet is megjárt előadó pár nappal ezelőtt Pittsburgh-ben lépett fel, és éppen az egyik legnagyobb slágerét, a Without Me-t adta elő, amikor észrevette, hogy az operatőr túlságosan közel áll a színpadon található réshez, amiből a pirotechnika jön.

A sztár szemében látszott a félelem, amikor meglátta, hogy rossz helyen áll a kivetítőn futó videóért felelős személy. El is vette a mikrofont a szájától, és azt tátogta neki, hogy „menj az útból”, de az operatőr nem mozdult meg. Pár másodpercre rá már oda is futott hozzá a szemmel láthatóan riadt Halsey, és nemes egyszerűséggel arrébb lökte.

Reklám 1

Innen tűz fog jönni, menj arrébb

– kiabált rá, ekkor már úgy, hogy a közönség is hallotta.

Valószínűleg az operatőr nem bánja, hogy az előadó rákiabált, és arrébb lökte, sőt, valószínűleg elég hálás neki, hogy megúszott egy halálközeli élményt.

Az esetről természetesen videó is készült:

@much Halsey = a hero😌🤩 via @bbachman09 ♬ original sound – MuchMusic
@concertsin4k Halsey saves cameraman from near death experience while singing Without Me!! @Halsey @halseyhq #halsey #formylasttrick #formylasttrickhalsey #halseysongs #halseyfanpage #halseyperformances #halseymusic #halseyedits #halseyedit #halseyconcert #halseylive #halseyconcert2025 ♬ original sound – ConcertsIn4K

Sajnos eddig csak két európai dátumot jelentett be az előadó

Halsey legutóbbi albuma, a The Great Impersonator tavaly októberben jelent meg. A hozzá tartozó turné május 10-én startolt el, és sajnos szinte kizárólag az Egyesült Államokra és Kanadára korlátozódott.

Májusban startolt el Halsey turnéja, aminek eddig csak két európai dátuma van.

Csupán két európai koncertet jelentett be idén augusztusra az előadó: az egyiket Svájcban, a másikat pedig Törökországban.