Ennyibe kerülnek a jegyek Ava Max bécsi koncertjére

Elindult az első körös jegyelővétel a koncertre.

Augusztus 22-én jelenik meg Ava Max várva várt harmadik nagylemeze, a Don’t Click Play, melynek a népszerűsítése érdekében turnéra is indul. Az énekesnő Európába is elhozza a koncertsorozatot, és bár Budapest sajnos ezúttal is kimaradt a dátumok közül, a szomszédos Bécsbe szerencsére azért ellátogat, így a magyar rajongóknak sem kell túl sokat utazniuk ahhoz, hogy élőben láthassák a kedvencüket. Az osztrák fővárosban idén november 11-én lép színpadra a sztár, ma pedig elindult az első körös jegyelővétel a koncertre, így megtudhattuk, mennyibe kerülnek rá a jegyek.

Egy sima állójegyet 64 euróért, azaz nagyjából 25.900 forintért vehetünk, az ülőjegyeket viszont egyelőre nem kezdték el árusítani. A showra a sima jegyek mellett VIP csomagokat is árulnak. A meet & greet csomag, melynek a tulajdonosai találkozhatnak is Avával, 283,5 euróba, azaz nagyjából 114.500 forintba kerül, a Don’t Click Play VIP csomagot pedig 189,5 euróért, vagyis nagyjából 76.500 forintért vehetjük meg.

Reklám 1

Mindkét csomag tartalmaz egy állójegyet a koncertre, korábbi beengedést a helyszínre, egy limitált Ava Max kártyát, mellyel exkluzív tartalmakhoz férhetünk hozzá, egy exkluzív merch csomagot, illetve egy nyakbaakasztót, a meet & greet csomaggal pedig találkozhatnak a fanok az énekesnővel, és közös képet is készíthetnek vele.

Az előadó bécsi koncertjének helyszíne a Gasometer lesz, melynek kicsit több, mint 4000 fő a befogadóképessége.

Bécsben november 11-én csíphetik el a rajongók Avát.

Az új album már előmenthető és előrendelhető

Nem sokkal a turnéja bejelentése után Ava megosztotta a linket is, amin keresztül elő lehet menteni és rendelni a Don’t Click Play című albumát. A korongon összesen 12 track kapott helyet, köztük a már megjelent Lost Your Faith és Lovin Myself című kislemezek is.