Elég egyértelművé tette, hogy nem tetszik neki a dal.
Sok olyan esetről hallani, hogy egy bizonyos dalt az eredeti tervek szerint nem az az előadó énekelt volna, aki végül sikerre vitte. Ez a helyzet Selena Gomez A Year Without Rain című slágerével is, amit még a Selena Gomez & the Scene nevű formációval dobott piacra.
A szerzeményt a dalszerző Lindy Robbins és a német producer Toby Gad készítették, a páros pedig az utóbbi podcastjében mesélt arról, hogy eredetileg a 2006-os brit X Factor győztesének, Leona Lewisnak ajánlották fel. Az énekesnő azonban érdekes módon tette egyértelművé, hogy nem tetszett neki, amit hallott.
Leona akkoriban az Egyesült Királyság egyik legnépszerűbb előadója volt, és a zeneiparban szinte mindenki szeretett volna vele dolgozni a debütáló albumán. Toby Gadnak és Lindy Robbinsnak meg is adatott a lehetőség, de az sztár késett a stúdióból, így, amíg vártak, kettesben zenéltek.
Csak céltalanul zenéltünk, aztán egyszer csak beugrott egy ötlet, amiből az A Year Without Rain lett. Szerintem egyébként egy csodálatos dal, én legalábbis imádom
– kezdte a producer.

Amikor aztán Leona megérkezett, el is játszották neki a szerzeményt. Az előadó viszont abszolút nem volt lenyűgözve, amit elég furcsa módon tudatott a két zenésszel.
Eljátszottuk Leonának, amire ő azt mondta, hogy „Bocsi, el kell mennem a mosdóba, valami baj van a gyomrommal” aztán pedig elment. Elment, és soha nem is jött vissza. Pont azután, hogy eljátszottuk neki a dalt
– folytatta.
Selena Gomez az albuma címadó dalának is választotta
Szerencsére az, hogy a brit énekesnő egy furcsa kifogással lerázta őket, nem tántorította el a producert és a dalszerzőt attól, hogy befejezzék a szerzeményt.
Úgy döntöttük, befejezzük, és végül Selena Gomez énekelte fel. Ki is adták kislemezként, és elég nagy sláger lett belőle
– tették hozzá.
Nem csupán kislemez lett a dalból, de Selenáék második albuma, a 2010-es A Year Without Rain címadó trackje is lett egyben. Egyébként mára már kétszeres platinaminősítést tudhat magáénak, több százmilliós lejátszás mellett a streaming platformokon.
A producer-dalszerző páros azért fontosnak tartotta kiemelni, hogy nincs harag köztük és Leona között, amiért az énekesnő majdnem két évtizeddel ezelőtt faképnél hagyta őket. A későbbieknek mindketten dolgoztak vele, mi több, az énekesnő Tobyval készítette el a 2015-ös I Am című albumának szinte az összes dalát.