Megérkezett a 5 Seconds of Summer Calum Hoodjának első szólóalbuma

A koronggal együtt egy új videót is kaptunk a zenésztől.

Nem kell tovább várniuk Calum Hood rajongóinak, ugyanis végre megérkezett a 5 Seconds of Summerből ismert zenész várva várt debütáló szólóalbuma, mely a ORDER chaos ORDER. címet kapta. Calum nem kevesebb, mint 14 éve alkotja a nagy sikereket elért banda negyedét, most pedig elérkezettnek látta az időt arra, hogy megmutassa, mit is tud egyedül.

A korong tele van felemelő, és szomorkás pillanatokkal is, és egy igencsak személyes anyag lett az előadó számára. A történeteken keresztül, melyeket elmesél rajta, egy utazásra invitálja a hallgatóit, ami által talán ők is egy kicsit jobban megismerhetik önmagukat. A lemez nagyon sokoldalú, és minden egyes hallgatással újabb és újabb mélységeit fedezhetjük fel.

Reklám 1

Calum elmondása szerint nem az volt a célja a dalokkal, hogy tökéletesre faragja őket, hanem, hogy érzelmeket adjon át a tapasztalatain keresztül.

A dalszövegekkel csupán egy célom volt: az, hogy a fiatalabb önmagam előtt tisztelegjek velük. Már kiskorom óta fontos szerepet játszik az életemben a zene, és gyakran menekültem a dalszerzésbe

– nyilatkozta.

A fiatal önmaga előtt szeretne tisztelegni az előadó az első szólólemezével.

Hozzátette, hogy az album elkészítése egyszerre volt számára felszabadító, gyógyító, és fájdalmas élmény. 

Belevetni magam ebbe a projektbe felszabadító, gyógyító, fájdalmas és megvilágosító élmény volt. Egy utazás önmagam olyan részeibe, amelyekről nem is tudtam, hogy még nem fedeztem fel őket – egészen addig, amíg ezekből a részekből zene nem lett. Izgatottan várom, hogy ezt az oldalamat is lássátok. Üdvözöllek titeket a világomban

– írta az Instagram oldalán.

A korongon összesen 10 track kapott helyet, köztük a felvezető kislemez, a Don’t Forget You Love Me, és a Sunsetter is, melyhez a megjelenéssel együtt egy klipet is piacra dobott a művész. 

Ez egyfajta óda ahhoz, hogy ha minden nagyszerű, akkor tényleg értékeljük, hogy az, mert lehet, hogy egy nap már nem fog ugyanolyannak tűnni

– árulta el a szerzeményről.