Karrierjének leginkább rádióbarát dalával jelentkezik a Måneskin frontembere debütáló lemezének megjelenése előtt.
2 hét múlva, május 16-án érkezik a Måneskin frontemberének, Damiano Davidnek első szólólemeze a Funny Little Fears, melyről már több dalt is hallhattunk – köztük a Born With a Broken Heartot vagy a Next Summert. Most pedig belső csatáiról szerzett egy dalt.
A most megjelent Voices nyitja majd a művész 14 dalos debütáló korongját, amit a saját belső harcairól szerzett. Elmondása szerint a dal elmeséli azt, hogyan jött rá arra, hogy mire vagy éppen mire nem vágyik valójában. Érdekesség, hogy ez a szólóista karrierjének legpoposabb dala és ezzel a hangzással kétség kívül messze jár a bandája által újraélesztett rock and rolltól.
A Voices a bennem zajló belső küzdelmet meséli el – mindazt, ami eltávolított önmagamtól, és attól, hogy igazán megértsem, mire vágyom… és ami még fontosabb, mire nem. Ez a dal az utolsó darab, mielőtt az album teljes története kibontakozik. A Funny Little Fears tulajdonképpen az elmúlt évem érzelmi naplója. Az írás közben sikerült feldolgoznom néhány mélyebb lelki blokkot és szorongást, és lehetőségem nyílt megmutatni egy sokkal személyesebb – talán meglepőbb – oldalamat, zeneileg és emberileg is. A Voices megjelenése számomra olyan, mintha kinyitnám az utolsó ajtót, és félelem nélkül beengednélek benneteket a belső világomba
– nyilatkozta az énekes.