Elstartolt Katy Perry turnéja, amivel Budapestre is ellátogat

Kiderült, mire számíthatunk az énekesnő magyarországi fellépésén.

Idén októberben 15 év után végre visszatér Budapestre Katy Perry, és a magyar rajongóknak is elhozza a The Lifetimes Tour névre keresztelt koncertsorozatát. Kicsit több, mint egy hete az űrben fedte fel az énekesnő, hogy milyen dalokat fog előadni a show során, most pedig még többet megtudhattunk arról, mire is számíthatunk tőle a magyarországi fellépésén. Magyar idő szerint ugyanis ma hajnalban elstartolt a turné Mexikóvárosban.

A sztár igazán kitett magáért, ami nem csoda, hiszen ez az első világkörüli turnéja a 2017 és 2018 között zajlott Witness: The Tour óta. A színpada egy hatalmas végtelenjel, mely szinte az aréna teljes küzdőterét elfoglalja, így nem csak a négy kiemelt VIP állószektorból érezhetjük majd közel magunkhoz Katyt, hanem a sima állóhelyekről is. Látványban nincs hiány, és többször énekel a magasban az előadó, amivel azoknak is kedvez, akik ülőjeggyel fogják élvezni a műsort.

Összesen hatszor öltözik át a koncert során, a ruhái többsége pedig futurisztikus, és az űrutazására is tesz pár utalást. Íme pár kép és videó a koncertről:

Íme a teljes dallista:

  1. Artificial
  2. Chained to the Rhythm
  3. Teary Eyes
  4. Dark Horse
  5. Woman’s World
  6. California Gurls
  7. Teenage Dream
  8. Hot n Cold
  9. Last Friday Night (T.G.I.F.)
  10. I Kissed a Girl
  11. Nirvana
  12. Crush
  13. I’m His, He’s Mine
  14. Wide Awake
  15. Meglepetés dal
  16. Meglepetés dal
  17. All the Love
  18. E.T.
  19. Part of Me
  20. Rise
  21. Roar
  22. Daisies
  23. Lifetimes
  24. Firework

Katy október 27-én lép színpadra hazánkban. Jegyek még korlátozott számban kaphatóak.