Az űrben fedte fel Katy Perry, milyen dalokat fog eljátszani Budapesten

A The Lifetimes Tour napokon belül elstartolt.

Pár nap múlva, egészen pontosan április 23-án veszi kezdetét Katy Perry The Lifetimes Tour névre keresztelt koncertsorozata, melynek keretein belül Budapestre is ellátogat. A rajongók természetesen nagy izgalommal várják, hogy mely dalok csendülnek majd fel élőben a show során, a dallistáról pedig még az első koncert előtt lehullott a lepel.

Az énekesnő ugyanis tegnap az űrben járt, és bár csak nagyjából 10 percet tartózkodott ott, ez pont elég volt neki ahhoz, hogy felfedje a setlistet. A súlytalanság állapotában, egy pillangó alakú papírkán mutatta meg a kamerának a dalok listáját. Bár első ránézésre nem a legkivehetőbbek a címek, a szemfüles rajongók hamar összerakták, melyik paca melyik track címét rejti.

A sztár összesen 23 dalt fog előadni a turnén, ezek közül hetet a legújabb, 143 című albumáról. Felcsendül majd többek között a WOMAN’S WORLD, a CRUSH, az I’M HIS, HE’S MINE, az ALL THE LOVE, és a LIFETIMES is, a korábbi slágerek közül pedig olyanokat hallhatunk élőben, mint a California Gurls, a Teenage Dream, az I Kissed a Girl, a Wide Awake, vagy éppen a Firework.

Íme a teljes setlist:

Októberben érkezik hazánkba az előadó

A The Lifetimes Tour európai szakasza idén ősszel startol el, a budapesti koncert pedig október 27-én lesz az MVM Dome-ban. Katy egy bő kétórás bulival készül visszatérni a fővárosunkba, melyre a jegyek még korlátozott számban kaphatóak.

Szeretem, ha minden a maga különleges módján jelenik meg, de közben felelősséget érzek a közönségem iránt is, hogy legyenek dalok, amelyeket együtt énekelhetünk. Ezért előadom azokat a számokat, amelyeket az emberek ismernek és amelyeken felnőttek, valamint azokat a nosztalgikus dalokat, amelyeket életmantraként vagy egy adott életszakaszhoz kötődve őriznek – legyen az egy nehéz vagy egy boldog időszak. A zene mély érzelmeket vált ki és összeköt minket, ezért ezeket a dalokat és még sok mást is elénekelek majd

– nyilatkozta korábban a showról.