Hivatalos: egy mozifilmmel zárják le a Heartstoppert

Folytatódik a történet, csak egy kicsit más formában.

Tavaly ősszel jelent meg a Netflix sikersorozata, a Heartstopper, vagy magyar címén a Fülig beléd zúgtam harmadik évada. Az alkotás jövője azonban azóta is kérdéses volt – egészen mostanáig. A streaming platform ugyanis bejelentette, hogy egy mozifilmmel fogják lezárni a történetet, mely Alice Osman képregénye hamarosan érkező, 6. kötete alapján készül majd.

A szerző úgy fogalmazott, megkönnyebbült, hogy méltó lezárást kaphat a története, és izgatott, hogy új formában keltheti életre azt.

Mozifilmmel zárjuk le a Heartstopper sorozatot, ami a hatodik köteten és a Nick és Charlie című novellán alapszik majd. Elmesélhetjük a történetünk végét!!! Hatalmas megkönnyebbülés ez számomra, és izgatott vagyok az új kreatív kihívás miatt

– írta az Instagram oldalán.

Hozzátette, hogy a forgatókönyvet már meg is írta, és a későbbiekben még több részletet árulhat el az új projektről.

Már meg is írtam a forgatókönyvet, és keményen dolgozunk a filmen. Tudom, hogy sok kérdésetek lesz ezzel kapcsolatban, és hamarosan többet is elárulhatok, de egyelőre ÜNNEPELJÜNK! A Heartstopper méltó lezárást kaphat

– zárta sorait.

A forgatás idén nyáron veszi kezdetét.

Erre számíthatunk a filmben

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol a harmadik évad véget ért. Nick és Charlie, illetve a barátaik is új szinte emelték a kapcsolataikat – de vajon az első szerelem tényleg tarthat örökké? És hogy mire számíthatunk a filmben?

A két főhős elszakíthatatlanok egymástól, azonban Nick egyetemre készül, Charlie pedig egyre jobban kiélvezi a függetlenségét a suliban. A távkapcsolat egyre nehezebbé válik számukra, és a szerelmük eddigi legnagyobb kihívásával kell szembenézniük.

Egy mozifilmmel zárják le a Netflix sikersorozatát, a Heartstoppert.

Mindeközben a barátaik szintén a szerelem és a barátság hullámhegyei és hullámvölgyei között próbálják megtalálni az egyensúlyt, mindezt úgy, hogy közben fel is nőnek.

Kit Connor és Joe Locke nem csupán színészként jegyzik majd a filmet, de producerként is, Alice Osman mellett. Arról egyelőre nincs hír, hogy rajtuk kívül kik térnek vissza benne a sorozat szereplőgárdájából.