Újra eltolta az új albuma megjelenését Lana Del Rey, de legalább már 2 dalt is hallgathatunk róla

Ma érkezett meg a korong második kislemeze.

Tizedik lemezének második dalával, a Bluebird-del lepte meg a semmiből a közönséget Lana Del Rey, aki továbbra is megmaradt sajátos, melankolikus stílusánál. Azonban most még pluszban fejest ugrott a country műfajába is, így ezzel egy kicsit megbolondította hangzásvilágát.

Újra tolódik az albuma megjelenése

Napra pontosan egy héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy végre megérkezett Lana új lemezének felvezető dala, a Henry, Come On, melyben Luke Laird és Drew Erickson keze is benne van. Az énekesnő egyébként 2024-ben jelentette be, hogy érkezik új korongja, akkor ezt úgy aposztrofálta, hogy rajongói Lasso címmel kereshetik majd a boltok polcain.

Bár a megjelenés tolódik, legalább már két dalt is hallgathatunk Lana új albumáról.

Ez persze azóta megváltozott, tolódott és új nevet is kapott – The Right Person Will Stay jelenleg a projekt becses neve, de még ez sem biztos, hogy a végleges lesz.

Tudjátok, hogy nem fog időben megjelenni, ugye? Most mondjam el, hogy megint megváltozott a címe? Beszéljek erről most, miközben annyira örül mindenki, hogy végre megjelent egy dal? Igen, talán inkább még várok vele

– árulta el az Instagram oldalán.

Hasonló sorsra jutottak Lana legutóbbi lemezei is: a Did You Know That There’s a Tunnel Under Ocean Blvd, a Chemtrails Over the Country Club, és a Blue Banisters is eltolódva jelentek meg.