A klipjével együtt kaptuk meg a zenész első kislemezét.
Ashton, Luke, és Michael után a 5 Seconds of Summer utolsó tagja, Calum Hood is megmutatja, hogy mit is tud szólóban. A zenész bejelentette a várva várt debütáló szólóalbumát, mely júniusban kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra, az első kislemezt pedig már hallgathatjuk is róla. A dal a Don’t Forget You Love Me címet kapta, és egy pörgős, de érzelmes és őszinte szerzemény, mely tökéletesen vezeti be a hallgatókat a lemez világába.
A kislemezzel együtt a videóját is megkaptuk, amit Andy DeLuca rendezett. A klip kellőképpen átadja a zene hangulatát, melyben a melankólia és a csillogás találkoznak.
Új oldalát ismerhetjük meg az előadónak
Calum első szólóalbuma az ORDER chaos ORDER címet kapta, és június 13-án jelenik meg. Elmondása szerint egy konkrét elképzeléssel a fejében állt neki az anyagnak, de hamar eluralkodott a káosz a folyamaton.
Igazi káosz volt elkészíteni ezt az albumot. Egy mosógéphez tudnám hasonlítani – volt, hogy minden tiszta volt, és volt olyan is, hogy minden koszos volt. Egy konkrét elképzeléssel kezdődött az egész, de aztán hamar magával rántott a káosz, ami az alkotás folyamatában keletkezett. Idővel megtanultam elfogadni mindkettőt. Mi több, ez a kettősség lett a lemez szíve-lelke
– nyilatkozta.

Hozzátette, hogy a rajongói ezúttal új oldalát ismerhetik meg, hiszen olyan témákról énekel majd a dalaiban, amikről a bandájával eddig nem tudott.
Vannak bizonyos témák, amikről eddig soha nem énekelhettem a bandámmal – a gyerekkorom, a családom, és a helyek, ahová az élet sodort. Ezzel a lemezzel búcsút intek a múltamnak, és egyúttal hagyom a hallgatóimnak, hogy megtalálják önmagukat az én történetemben.
A korongon összesen 10 track kapott helyet. Íme a teljes dallista:
1. Don’t Forget You Love Me
2. Call Me When You Know Better
3. Sweet dreams
4. I Wanted To Stay
5. Sunset
6. All My Affection
7. Endless Ways
8.Streetwise
9. Dark Circles
10. Three Of Swords