Alessiah, a fiatal román énekesnő szinte még tizenéves sem volt, amikor berobbant a zenei köztudatba egyedi elektro-pop hangzásával és érzelmekkel teli dalaival. Hamar elnyerte a rajongói szívét, és most egy új zenei fejezetet kezd, amely az őszinte önkifejezésről és személyes tapasztalatokról szól. Ma jelent meg a Made You Cry című kislemeze, amely az augusztusi megjelenés előtt az első ízelítője várva várt debütáló albumának, az Obscentra-nak.
Alessiah-val négy évvel az első interjúnk után, nemrég ültünk be beszélgetni a kislemezéről és a közelgő korongjáról. Mesélt nekünk a zenei karrierje kezdetéről, az alkotási folyamatról, és a legnagyobb kihívásokról is, amelyekkel az album készítése során szembesült. A beszélgetésben arról is szó esett, hogy a fiatal énekesnő hogyan merült el a mélyebb, sötétebb zenei hangzásban, és mi inspirálta őt a váltásra a korábbi, kommercializált elektro-pop stílushoz képest. Kitért a személyes élményeire, és arról is beszélt, hogyan formálta meg az album konceptuális irányvonalát, amely az érzelmek és a sötét esztétika köré épült.
Az előadó az album készítése során megtapasztalta, hogy milyen fontos az őszinteség és a személyes tapasztalatok megosztása a zenében, ugyanakkor a külső elvárások és a zenei ipar kritikái is megnehezítették a dolgát. Az interjú során végül elárulta, hogy a Made You Cry mellett több olyan dal is van, amelyet alig vár, hogy a világ megismerjen, és amelyek igazán személyesek számára. Az augusztusban érkező lemez, melynek a megjelenése egybeesik a 18. születésnapjával, igazi mérföldkő lesz a karrierjében – exkluzív Alessiah interjú.
Nagyon izgalmas hírekkel készülsz, ugyanis augusztusban megjelenik az első albumod. Először is, hatalmas gratuláció ehhez, és majd beszélünk is róla.
Köszönöm szépen.
De először szeretnék a debütáló kislemezről, a Made You Cry-ról beszélni. Miért éppen ezt a dalt választottad az első albumod első kislemezének?
Először is, köszönöm, hogy itt lehetek. Nagyon értékelem, és ahogy már mondtam, hiányzott, hogy beszélgessünk. A Made You Cry amúgy vicces, mert ez volt az első dal, amit valaha is elkészítettünk ehhez az albumhoz. Ennek az albumnak nagyon érdekes története van. Mint tudod, az utolsó dal, amiről beszéltem veled, pop-dance volt, és én tízéves korom óta ilyen stílusú zenéket készítettem. Úgy gondolom, hogy az egyik dolog, amin a fiatal előadók keresztülmennek, amikor ilyen korán kezdenek el zenét kiadni, az a kísérletezés időszaka. Változtatják a stílusukat, és én is így voltam ezzel. Az elmúlt években szerettem, amit csináltam, de bementem a stúdióba, és azt mondtam: valami mást akarok kipróbálni, mert úgy érzem, túlléptem azon az életszakaszon, amikor csak pop-dance-t csinálok. Először is, arra gondoltam, hogy én már nem is hallgatok ilyen zenét. Annyi más dolgot hallgatok. Ha bekapcsolnám a rádiót, nem választanám a popzenét, szóval csak ki akartam próbálni egy másmilyen stúdióélményt, egy másfajta dalt. Felkerestem ezt a srácot, Ryan Colt a neve, ő is csinál saját zenéket. Nagyon rendes, nézd majd meg, érdemes. Tetszett, ahogy a saját dalait producerelte. Láttam egy másik előadó dalán is közreműködni, és azt gondoltam: jó fejnek tűnik, miért ne keresném meg? Meg is tettem, bementünk a stúdióba, elkészült ez a dal, és amikor megmutattam mindenkinek, el sem hitték, hogy én vagyok. Elmondták a véleményüket, mert nyilván én mindig hallom a saját hangomat, szóval nehéz önállóan ilyen következtetéseket levonni. Azt mondták, teljesen egyértelmű, mikor élvezem igazán, amit csinálok, és sokkal hitelesebb vagyok most. Nekem ennyi elég is volt. Azt mondtam: ez az. Megcsináljuk ezt az albumot. Már régóta volt egy albumötletem, és szerettem volna 18 évesen kiadni valamit, ami megmutatja… nem feltétlen az érettséget, hanem inkább egy új kezdetet. Egyfajta jel, hogy komolyan gondoljuk ezt az egészet. Mert az ipar elég kemény, ha kiskorú vagy. Nem csak kiskorú… nem akarom, hogy furán hangozzon, de ha fiatal vagy, az emberek gyerekként tekintenek rád, és úgy gondolják, hogy sok időd van még előtted — de valójában senki sem érzi úgy, hogy bőven lenne ideje. Minden, amit akarsz, az az, hogy alkoss. Megcsináltuk a dalt, nagyon megszerettem, és gyorsan kitaláltam hozzá egy koncepciót. Egyszerűen csak azt gondoltam végig: ha én keresnék új zenét, mit keresnék? Mit hallgatnék szívesen? A saját élményeimet vettem alapul, de úgy formáltam őket, hogy mindenki számára érthetőek legyenek, és így született meg a koncepció. Úgy éreztem, ez a dal tökéletesen illik ebbe – az egész valahogy annyira természetesen jött össze, hogy muszáj volt megcsinálnunk.
Mondtál valamit arról, hogy kiskorúként vagy jelen az iparban. Úgy érezted, hogy túlságosan védve voltál, és most szabadabbnak érzed magad új hangzásokkal kísérletezni? Mert ez azért eltérés a korábbi elektropop stílusodtól. Ez inspirálta ezt a változást?
Először is, fiatalnak lenni ebben az iparban rengeteg előnnyel jár, például, ahogy te is mondtad, azzal, hogy védenek. Vannak emberek, akik emiatt kicsit engedékenyebbek veled szemben, de ugyanakkor sok hátránya is van. Vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem érdekel a korod. Úgy gondolják, bármit mondhatnak vagy tehetnek, mert alapvetően nem látják azt, hogy mögötted ott áll egy csapat, akik támogatnak és végigvezetnek ezen az úton. Csak azt látják, hogy egyedül vagy, és elkezdik ezeket csinálni… de én ezt már megtanultam kezelni.
És ha nincs melletted senki – én szerencsés vagyok, mert a családom végig ott volt velem – akkor az emberek megpróbálnak hasznot húzni abból, hogy nem ismered a dolgokat. Mert nem tudod, hogyan működik az üzlet. Nem tudod, hogyan kellene eljárnod különböző helyzetekben. Semmit nem tudsz a promóciós tervekről, nem tudod, mik a jogaid előadóként, és azt sem, mennyit érsz. Vannak, akik megpróbálják csökkenteni az értékedet, a személyiséged jelentőségét. Szerintem ez is az egyik oka annak, hogy más stílus felé fordultam. Mert amit korábban csináltam, azt nagyon kommersznek éreztem, és én nem igazán vagyok az a típus, aki élvezi a kommersz zenét. Mindig is szerettem volna felfedezni a saját kis világomat. Valami mást akartam csinálni, mert ma már bárki tud zenét készíteni. Rengeteg zenész van, és közülük sok nagyon tehetséges, de én a saját utamat akartam járni. Úgy voltam vele, hogy azok az emberek, akik megértik, amit csinálok – na, ők azok, akiknek ott van a helyük mellettem.
Nagyon tetszik, amit mondasz. A Made You Cry dalszövege a szerelemről és fájdalomról szól, egy mérgező kapcsolatról beszél. Előadóként nehéz volt számodra egy ilyen személyes és érzelmes témáról írni és énekelni?
Nehéz? Egyáltalán nem. Személy szerint nagyon élvezem, amikor olyan előadókat hallgatok, akik ilyen dolgokról beszélnek, és az egyik, aki igazán inspirált ebben, az The Weeknd. Amióta csak ismerem magam, rajongok érte – már abban a pillanatban, ahogy először hallottam. Amikor az emberek meghallják, hogy The Weeknd, általában a későbbi albumai jutnak eszükbe. Én ebbe nem akarok beleszólni – azok is nagyszerűek, tényleg azok, de számomra a Trilogy, azok az első EP-k, amiket kiadott… nem is tudom, valahogy mindig beleremeg a lelkem, amikor hallom őket. Volt benne valami különleges abban, ahogy minden tettét – vagy amit állítólag tett – képes volt romantizálni. És én csak arra gondoltam, hogy ez tulajdonképpen zseniális. Én is romantizálok valamit, hogy ne fájjon annyira, és közben kapcsolatot teremtek azokkal a hallgatókkal, akik ugyanígy éreznek, de nem akarnak belecsúszni a depresszióba. Rengeteg szomorú zene van, és én nem akarok ennek a részese lenni, mert alapvetően egy nagyon pozitív ember vagyok. Azt akarom, hogy mindenki jól érezze magát – bármi is történik.
És ettől az egésznek lett egy költői, művészi hangulata is – nem lett szomorú a dal, de a témája közben elég elcseszett. Őszintén szólva, nekem nem volt olyan nehéz megírni.
Mesélj az albumod címéről, az Obscentra-ról. Hogyan jutottál erre a címre, és mit jelent számodra személyesen?
Szóval, az Obscentra igazából nem is egy létező szó, én találtam ki.
Igen, próbáltam rákeresni, de semmit nem találtam.
Igen, mert nem létezik. Először is, mint bármelyik másik lány, én is szerettem volna, hogy jól nézzen ki, és jól hangozzon. Szerintem nagyon szép a hangzása.
Tényleg az.
Másodszor, van benne egy kis szójáték, ha igazán belegondolsz. Van benne valami, ami vonzza az embereket, de az igazi jelentése az, amit le is írtam magamnak egy kis jegyzetfüzetbe, amiben mindent felírok az albummal kapcsolatban – szóval most gyorsan fel is olvasom, mert ez egy egész definíció, amit én állítottam össze. Szóval, ez egy koncepció, rendben? Azt szeretném, hogy amikor az emberek meghallgatják az albumot, akkor azt gondolják róla, amit csak akarnak. Nem én mesélem el nekik a saját történetemet, nem azt mondom, hogy „ez az üzenetem, és így kell értelmezned.” Nem. Az embereknek hallgatniuk kell, és azt érezniük, hogy „mindent átéreztem”, de a saját élményeik alapján. Mert számomra ez a fontos.
Szóval ez egy olyan koncepció, ami egy sötétséggel és csábítással teli középpontot ír le, ahol intenzív érzelmek, sötét esztétika és hipnotikus vonzalmak találkoznak. Egy művészi vagy érzelmi élmény, ami intenzív, lebilincselő, és egy kicsit veszélyes is. És ezt úgy jegyeztem le magamnak, mint egy játszótér – mert ezzel az egésszel csak játszani akarunk, kísérletezni. Szóval, ennyi lenne. Igazából nincs konkrét jelentése, de ha mondanom kellene valamit róla, akkor ez lenne az.
Imádom, hogy ez az egész mennyire izgalmasan hangzik. Ahogy mondtad is, az album egy teljes koncepciót alkot, és egy történetet mesél el. Mennyi időbe telt ezt az egészet kitalálni, és valósággá formálni?
Először is, végigvezetlek a folyamaton, amin keresztülmentem ezzel a koncepcióval kapcsolatban. Rengeteg mindent kipróbáltam. Még a ChatGPT-t is megkértem, hogy csinálja meg nekem – de őszintén szólva, nem támogatom ezt a módszert. Nem szeretem a ChatGPT-t több okból sem, és végül meg is győztem magam arról, hogy ez nem működik, mert senki – semmi – nem tudja az érzelmeket és a víziót úgy átadni, mint egy ember. Egyszerűen nem működik. Úgyhogy végül nem használtam fel azt a verziót, amit vele készítettem. A kedvenc előadóimat vettem alapul, és összegyűjtöttem minden olyan témát, ami számomra személyes. Aztán rajzoltam egy kis fát – ténylegesen lerajzoltam –, és különböző nyilakkal kapcsoltam össze az al-témákat a fő témákhoz. Például: ott van a toxicitás. De mit jelent ez pontosan? Mire utalunk, amikor erről énekelünk? Mondjuk, van ez a lány – ez a karakter, ez a persona –, aki rengeteg toxikus kapcsolaton ment keresztül, és ezek elég rosszul végződtek. És aztán mindazt, amit mások tettek vele, ő is visszaadja – de nem bosszúból, nem azoknak az embereknek, hanem azért, hogy saját magának bebizonyítsa, hogy ezek az emberek tényleg léteznek, és hogy ők miért és hogyan éreznek így. Ami történt vele, azt nem tudja feldolgozni – nem olyan értelemben, hogy depressziós lenne, de nem talál egészséges módot a feldolgozásra. Úgy próbál megküzdeni vele, hogy másokat bánt, pont úgy, ahogy őt is bántották, és ezzel együtt a saját mentális egészségét is rombolja. Ez persze általánosabb szinten értendő – többféle módon láttam ezt megtörténni különböző embereknél. Senki sem él át ugyanolyat, ezért szerettem volna, hogy legyen személyes, de ugyanakkor általános is. Úgy érzem, kellett néhány hét, hogy ezt tényleg jól átgondoljam, de amikor már minden ötletem összeállt – mert nagyon fontos volt számomra, hogy minden a helyén legyen –, akkor tudtam csak igazán struktúrálni a dolgokat. Akkor tudtam eldönteni, hogyan fogom ezeket az ötleteket belevinni a dalaimba. Szóval az ötletelés nagyjából három hét volt, azt mondanám. Karácsonykor nyaralni voltam, ott írtam meg az egész koncepciót, körülbelül két hét alatt, és utána volt még egy hetem gondolkodni. Szóval összesen olyan három hét. De maga a koncepció nem vett annyira sok időt igénybe, mert attól a pillanattól kezdve, hogy elkészült az a bizonyos dal, tudtam, merre akarok menni vele.
Három hét nem is olyan sok idő. Azt hittem, hónapokat töltöttél a tervezéssel.
Nem, nem, de szerintem ez benne a legjobb – ha valami ilyen természetesen jön, és ennyire értelmet nyer számodra, akkor az a legjobb rész.
Csak érzed, hogy ez az igazi. Kik voltak a fő inspirációid az album készítése során?
Ahogy korábban is említettem, The Weeknd. Ő annyira sötét, és ez csodálatos – ha meghallgatod a régi albumaiból a dalszövegeket, az egész egy show. Szóval a témák és a szövegek szempontjából mindenképp őt mondanám. Nagyon bele voltam zúgva FKA Twigs utolsó albumába is. Az a produkció… egyszerűen gyönyörű. Tényleg nagyon-nagyon szép munka. Az énekhangja elképesztő, bár én nem igazán vagyok az a típus, aki úgy énekel, mint ő – hosszú vokálrétegek egymásra pakolva. Szóval nem mondanám, hogy az éneklési stílusom hasonlít rá, de produkciós szinten abszolút inspirálódtunk belőle. Egy másik – nem producer, de ha már a dalok hangzásáról beszélünk – néhány ember, például a barátaim, amikor megmutattam nekik a dalokat, olyanok, akik nem voltak ott a stúdióban, azt mondták, hogy ez annyira Melanie Martinez.
Imádom őt.
Én igazából csak a Made You Cry című dalban látom ezt, mert abban vannak olyan kis hangok, amik rá emlékeztetnek. Ha meghallgatod majd, érteni fogod, mire gondolok. Szóval ez volt az egyik visszajelzés, amit kaptunk. Ami még érdekes, hogy az éneklési stílusomat – ahogy bizonyos szavakat „elhajlítok” vagy a sorok végét megénekelem – azt sokan Billie [Eilish] stílusával azonosították. De tudod, én nem szeretem azt mondani, hogy „olyan vagyok, mint” valaki más. Egyszerűen csak elmondom, hogy ezek voltak a visszajelzések, amiket kaptam – mert az embereknek mindig lesz véleményük. Főleg, ha új vagy, mindig valaki máshoz fognak hasonlítani, amíg ki nem alakul a saját személyiséged, a saját stílusod, az, amit tényleg képviselni akarsz. Szerintem mindig lesz olyan, aki azt mondja majd: „Úgy nézel ki, mint Billie Eilish” vagy „Úgy énekelsz, mint ő”, vagy hogy „Próbálod őt másolni.” Ez nem igaz. Ezt egyébként még sosem mondta senki, de csak mondom.
És mi volt a legfontosabb dolog, amit megtanultál az album készítése közben?
Na, ez érdekes lesz. Rengeteg dolgot tanultam, ha van időnk, szívesen elmondom.
Van, van.
Tökéletes. Szóval az egyik legelső és legfontosabb dolog, amit megtanultam, az az, hogy mennyire fontos szeretni azt, amit csinálsz, és tényleg belevinni a saját életedet – ráadásul úgy, hogy nincsenek társszerzők, vagy ha mégis, akkor is csak egy. Az a srác, akivel együtt dolgozom a produceri részen, ő néha szöveget is ír velem, de annyira jó benne, hogy nem is tudok és nem is akarok beleszólni. El tudod képzelni, hogy amikor bemegyünk a stúdióba, nem az van, hogy „na, csináljunk egy dalt és majd kialakul valami”, hanem elképesztően sokat beszélgetünk. Különböző szituációkat veszünk elő, személyes dolgokról beszélünk. Nekem meg kellett tanulnom, hogy spontán nyíljak meg, ami nem volt könnyű. De ő amúgy sem reagálja túl a dolgokat, nagyon laza srác, szóval nem is nehéz előtte megnyílni.
És ez tényleg sokat segít, mert ha az, akivel együtt írsz, nem érti teljesen, hogy mit akarsz mondani, akkor a dal sem fog személyesnek hatni. Azt is megtanultam, hogy mennyire fontos 100%-ban önmagadat adni, és azt csinálni, amit tényleg szeretsz, mert ha nem élvezed, amit csinálsz, akkor az emberek sem fogják elhinni neked. Nálam ez hatalmas felismerés volt, mert úgy éreztem, hogy kikerültem egy körforgásból, amiben eddig benne voltam. Korábban is szerettem, amit csináltam, de azt hittem, hogy „ez a jó”. Aztán bementem a stúdióba, megcsináltam ezt az új zenét, és azt mondtam: „na, EZ a jó.” A másik dolog, amit megtanultam, hogy az emberek ítélkezni fognak. Én is éreztem, hogy megítélnek, mert annyira hozzászoktak ahhoz, amit eddig csináltam, de közben nem is igazán támogattak. Néztek, figyeltek, de… ennyi. Amikor valaki egy nagyot lép, és elkezdi megmutatni az igazi énjét, az emberek visszahúzódnak. Mert az emberek utálják a változást, utálják az új dolgokat, és kényelmetlen nekik, ha valami ismeretlen. Olvastam egyszer valahol, hogy amikor először hallasz egy dalt a rádióban, és nem tetszik, az azért van, mert az agyad nem szereti az ismeretlent. De ha újra és újra hallod – mondjuk az autórádióban, ahol nem kapcsolod ki – egyszer csak megszereted. És tényleg, én is így voltam, például FKA Twigs-szel – eleinte nem jött be, aztán egyre többször meghallgattam, és megértettem a mondanivalóját. És végül még egy fontos dolog: nagyon nehéz meggyőzni másokat, hogy amit csinálsz, az jó. De én nem is akarok senkit meggyőzni.
Érezni fogják. Mert én hiszek ebben a projektben, és tudom, hogy ez lesz AZ.
Szerintem ez a két legfontosabb dolog, amit megtanultam. Ezen kívül még annyit mondanék, hogy olyan emberekkel dolgozni, akiket tényleg kedvelsz – na, az is elképesztően fontos.
Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembe kellett nézned az album készítése közben?
Még mindig dolgozom rajta. Igazából még nincs kész. Azt tervezzük, hogy júniusra befejezzük. Amiatt, amit korábban csináltam és akikkel együtt dolgoztam, sokukkal most már nem dolgozom együtt. Nem azért, mert összevesztünk vagy ilyesmi, egyáltalán nem. Egyszerűen csak a zeneipar nagyon-nagyon a kommersz zenét követeli meg, és én nem érzem úgy, hogy ez az album annyira rétegműfaj lenne. Nem gondolom, hogy ennyire „nem kommersz”. Tudod, FKA Twigs sokkal kevésbé kommersz, mint amit én csinálok. Először is, rengeteg ítélkezéssel kellett szembenéznem, ahogy azt korábban is említettem. Az emberek rád néznek, és azt kérdezik: mit akarsz ezzel elérni? Ez az én művészetem. Tudod, azok az Insta feed képek, amiket emberek csinálnak? Hát ez az én verzióm. Én ebbe az egészbe beleteszem az egész életem és lelkem. Ha tetszik, akkor csinálj vele valamit, ha nem, akkor ne… de ne ítélkezz.
Bármit csinálsz, úgyis ítélkezni fognak.
Igen, mindig. Már megszoktam. De közben vicces is látni, ahogy az emberek… A szemükben látod, hogy érdeklődnek, hogy kíváncsiak, mi fog kisülni belőle, de közben nem akarják kimutatni, mert megint csak: nehéz az embereknek kilépni a komfortzónájukból. Szerintem az olyan dolgok, amik valamit kiváltanak az emberekből, gyakran meg is ijesztik őket.
Egy másik dolog még az volt, hogy decemberben jutottunk arra a következtetésre, hogy belevágunk ebbe az egész utazásba. Az időnk korlátozott, úgyhogy próbálunk annyit dolgozni, amennyit csak lehet, hogy minden időben készen legyen, és az album elérje a maximális potenciálját. Megvan a koncepció, megvannak a vizuálok, van egyfajta promóciós tervünk is. Minden le van jegyzetelve, csak rengeteg időre és türelemre van szükség.
Közben persze néha siettetjük a dolgokat, de nem rossz értelemben. Nagyon precízen kell beosztanunk az időnket, mert én még iskolába is járok, szóval nekem ez különösen nehéz, hogy mindent egyensúlyban tartsak. Tudod, minden interjúban, amit valaha adtam, megkérdezték: Hogyan tudod összeegyeztetni az iskolát és a zenét? És mindig azt válaszoltam: Nagyon jól. Tényleg jól megy. Soha nincs vele gondom. De most, ugye, az IB-t fogom letenni, ha tudod, mi az. Ez egy iskolai rendszer. Nemzetközi valami… igazából nem is tudom rendesen kimondani, sosem tudtam. Fura szó. De az a neve, hogy IB, ez egy nemzetközi vizsgarendszer, meg mindenféle. És ez nehéz. Megtanulni ennyi tantárgyat egyszerre… És például látod, itt vannak mögöttem ezek a gitárok. Ez a házi stúdióm.
Nagyon szépek egyébként.
Köszönöm. Ezek inkább olyan gitárok, amiket mutogatásra tartok. Ez itt egy klasszikus gitár, amit igazából nem is nagyon használok, mert én inkább elektromos gitáros vagyok, és ez csak a kinézete miatt van itt. Nem tudom, hogy olcsó-e vagy sem, de szerintem nem volt drága, csak azt akartuk, hogy jól nézzen ki. Van ott egy másik is, az is akusztikus. És aztán van még kettő, amik elektromosak, azok a… Várj, megnézem, hogy látod-e őket. Ők az én kisbabáim, egyszerűen imádom őket. Teljesen egyedileg készültek. Nem tudom, mind kézzel készült, szóval nagyon szeretem őket. Na, visszatérve a kérdéshez… Tudnád ismételni, miről beszéltünk? Tényleg elfelejtettem, hol tartottunk.
Arról volt szó, hogy mi volt a legnagyobb kihívás az album készítése során.
Tökéletes, igen, igen. Szóval igen, az időmenedzsment tényleg kihívás, próbáljuk is tartani a tempót vele. És… mik lehetnek még kihívások… Igazából nem hiszem, hogy lenne más. Egyszerűen imádom ezt az egész élményt. Szerintem ez az egész sokkal több értelmet adott az életemnek. Korábban nem voltam ennyire szenvedélyes az élet iránt, de ez most valami gyönyörű dolog, hogy megalkothatok valamit, amit szeretek. Ez tényleg nagyon fontos.
Van olyan dal a Made You Cry-on kívül, amit nagyon vársz, hogy az egész világ hallhasson?
Igen, természetesen van. Az albumommal kapcsolatban az a helyzet, hogy… nem vagyok zenei bíráló, szóval nem szabad szó szerint venni, amit mások munkájáról mondok, de például, ha meghallgatod Artemas albumát, amit azt hiszem… valami orosz neve van vagy ilyesmi, nem vagyok benne biztos. Valami furcsa neve nav, de emlékszem, hogy ha végighallgatod az összes dalt, bár mind más, mégis van egy közös hangzásuk. Persze mások, mert más-más dalok, de mintha mégis ugyanazt a hangzást képviselnék. Az én albumomon az egyik dolog, amit csinálunk, hogy megőrizzük a hangulatot, de közben változtatunk rajta. Ott van például a Made You Cry, ami nem egy gyors tempójú szám, de van egy másik dalom, amit az emberek Timberland-es vibe-nak mondanak. Azt mondták, hogy olyan, mint Madonna 4 Minutes-e, és akkor azt mondtam, hmm. De mi modern módon csináltuk, szóval nem fog úgy hangzani, ahogyan ők mondják. Nyilvánvalóan, mivel sötét popról beszélünk. Minden egyes dalunknak, amit készítünk, van valami különleges. Nem csinálunk semmilyen tölteléket vagy felesleges számokat erre az albumra. Nincs töltelék. Azt akarjuk, hogy minden egy egész élmény legyen, zenei élmény. Az összes kész dalomat nagyon szeretném, ha az emberek hallhatnák. De van néhány dal, amit én személyesen jobban szeretek, de ez az én egyéni véleményem. Az emberek nyilván a saját preferenciáik alapján fogják majd megítélni. Szóval mindegyiküket szeretem.
A megjelenési dátum, augusztus 28-a szimbolikus, mert ekkor töltöd be a 18-at. Sok mindent ünnepelhetsz idén. Mik a terveid a nagy napra?
Nyilvánvalóan az első tervem az albumom megjelenése. Dolgozunk egy albumbemutató parti koncepción. Nagyon szeretnénk valami olyat csinálni, ami nem arról szól, hogy „nézzétek, most jövök, ez az én bulim és kész”. Hanem inkább arról, hogy összehozzuk azokat, akik segítettek nekem ezen az albumon dolgozni, a barátaimat, a családomat, és más embereket, akik támogatnak az iparban. Ez egy szuper módja annak, hogy megünnepeljük ezt az „felnőtté válást”. Csodálatos érzés, hogy mindezek az emberek ott ülnek melletted és meghallgatják azt a dolgot, amit készítettél. Számomra ez a legjobb születésnapi ajándék, amit el tudok képzelni. Csak szeretném élőben elénekelni azt a dalt a közönség előtt, akik tudom, hogy támogatnak, és alapvetően bemutatni ezt az egész világ számára. Olyan koncepciót szeretnénk csinálni, amennyire csak lehet. Ez nem csak egy buli. Nem úgy fogsz jönni, mint egy hagyományos 18. születésnapi partira, tele lufikkal és nagy tortával. Nem erről van szó. Mi csak próbáljuk megtalálni a módját, hogy kreatívan bemutassuk azokat a részleteket, amiket szeretnénk, hogy az emberek tudjanak. Szóval igen, ezen dolgozunk. Nagyon nehéz megtervezni, mert nyilván sok emberre van szükség a csapatban, hogy ezeket az ötleteket megvalósíthassuk. Nem vagyok bulimarketinges, nem vagyok eseményszervező. Nehéz, mert nincs kiadóm, tehát minden, ami a promóciót, marketinget, együttműködéseket illeti, alapvetően rajtam múlik. Mindent nekem kell elintéznem, de szeretem. Még jobb is így.
Nagyon köszönöm, hogy időt szántál rám, és alig várom, hogy meghallgassam az albumot. Szeretem a koncepcióval rendelkező albumokat, szóval tényleg izgatott vagyok miatta.
Köszönöm!
