Bréking: Budapesten koncertezik Jennifer Lopez

Júliusban érezik hazánkba a sztár.

Ma jelentette be Jennifer Lopez, hogy idén nyáron nemzetközi turnéra indul, most pedig a dátumokról is lehullott a lepel. A legnagyobb örömünkre Magyarország is szerepel az Up All Night Tour állomásai között: az előadó karrierje során először lép majd színpadra hazánkban, méghozzá július 20-án, az MVM Dome-ben.

JLo a bejelentő posztjában úgy fogalmazott, később, de még a héten érkeznek a dátumok és a jegyinfók, azonban a dátumokkal két olasz oldal megelőzte őt. Budapest mellett olyan városokba látogat még el a művésznő, mint például Isztambul, Madrid, Barcelona, Varsó, vagy éppen Bukarest.

Update: a turné dátumait hivatalosan is bejelentették, méghozzá JLo HQ oldalán keresztül. A budapesti koncertre a jegyárusítás április 9-én, délelőtt 10 órakor veszi kezdetét.

Karrierje során először ad koncertet hazánkban Jennifer Lopez.

6 éve nem járt Európában

JLo-t utoljára 2019-ben, az It’s My Party turnéja keretein belül láthatták az európai rajongók. Akkor azonban nagyon limitált volt a koncertek száma, amit a kontinensen adott. A 37 showból csupán négy volt Európában: egy Spanyolországban, egy Törökországban, és kettő Oroszországban.