Visszatérő vendégnek számít a holland The Vices zenekar hazánkban, ugyanis a Floris van Luijtelaarból, Simon Bleekerből, Jonathan Kruizengaból, és Mathijs Louwsmaból álló banda már három alkalommal járt fővárosunkban. Negyedik alkalommal a Dürer Kert kistermében koncerteznek majd nagyjából egy hét múlva, április 5-én – az utolsó jegyek itt még elérhetőek.
A buli előtt egy komor, esős kedd délután volt lehetőségünk Floris-szal beszélgetni, aki mondhatni a banda frontembere, ugyanis ő felel az énekért, illetve gitározik is. A zenész konyhájából jelentkezett be a bő negyed órás beszélgetésre, ahol beszélgettünk a jelenleg is zajló turnéjukról, legutóbbi lemezükről, illetve arról is faggattuk, hogy milyen emlékei köthetőek Magyarországhoz és kiderült, hogy ő és bandatársai Budapesten csináltatott magának tetoválást, amit a mai napig büszkén viselnek mindannyian – exkluzív The Vices interjú.
Hogy halad eddig a turné?
A turné eddig egész jól halad, igazából nagyon jól megy. Először az Egyesült Államokba mentünk, ott kezdtük a turnét Philadelphiában, majd New Yorkban, Washingtonban, Chicagóban, San Diegóban és Los Angelesben. Ez volt a második alkalom, hogy az USA-ban jártunk, és először is, ilyenkor rengeteg új helyet látsz újra, sok mindent fedezel fel, amit még nem ismertél, és ez mindig nagyon szórakoztató. Rengeteg ember is eljött a koncertjeinkre, elképesztő érzés volt látni, hogy mennyien voltak kíváncsiak ránk, és milyen jól sikerültek az ottani fellépések.
Térjünk vissza a kezdetekhez! Ha jól tudom, a The Vices 2019-ben alakult. Honnan jött az ötlet, hogy közösen zenéljetek és alkossatok?
Amióta az eszemet tudom, mindig is ezt akartam csinálni. A holland középiskola első éveiben találkoztam Simonnal, a basszusgitárosunkkal. Akkor ismertem meg, amikor éppen sikítozott és rohangált, szóval kicsit idegesítő volt, de egyben érdekes is. Így találkoztunk, és hamar rájöttünk, hogy mindketten zenélünk, szóval elkezdtünk együtt jammelni a szobájában. Akkor olyan 12-13 évesek lehettünk.
Egyszerűen folytattuk ezt, aztán Matthew, a dobosunk, egy rohadt meghallgatáson keresztül csatlakozott hozzánk. Rengeteg meghallgatást csináltunk különböző zenekarokhoz, Simon és én mindenféle bandákhoz próbálkoztunk, és a legtöbb meghallgatás elég meh volt. Aztán bejött Matthew, leült a dobok mögé, és egyből az volt a reakciónk, hogy „Ki a franc ez?”. Olyan állat módjára játszott, hogy egyből tudtuk, hogy ő az, akit keresünk.
Aztán amikor már megvolt az alapfelállás, két héttel az első koncertünk előtt jöttünk rá, hogy a dalokat nem igazán tudjuk élőben úgy előadni, ahogy kellene, egy negyedik tag nélkül. Így csatlakozott hozzánk Jonathan. Simon már hatéves kora óta ismerte Jonathant, én pedig Simonon keresztül kicsit szintén ismertem. Felhívtam és mondtam neki, hogy „Figyelj, van két koncertünk két hét múlva”, és ezek a koncertek YUNGBLUD előtt voltak, akkoriban még rockot játszott. Mindkét koncert teltházas volt. Erre Jonathan letette a telefont. Aztán öt perccel később visszahívott, és azt mondta, hogy először beijedt, de mégis szeretné csinálni. Így született meg a The Vices. Ennyi volt.
A legújabb projektetek, a Before It Might Be Gone február elején jelent meg. Mesélnél egy kicsit az album hátteréről? Mi inspirált titeket, és mit szeretnétek, hogy a rajongók átéljenek a dalok hallgatása közben?
Mindig azok a dolgok inspirálnak minket, amiket magunk körül látunk, amiket együtt vagy egyénileg megtapasztalunk. Ezek nemcsak a dalszövegekben jelennek meg, hanem a zenében is. Rengeteg különböző hatás ért minket. Négy teljesen különböző ember vagyunk, de közösen alkotjuk meg a hangzásunkat. Én például nagyon inspirálódtam Michael Kiwanukától, és ez beépült a dalokba. Ugyanakkor rengeteg más hatás is volt, például The Arcs, Woodstock-korszak zenéi, Mac Miller és sok hip-hop előadó, Black Sabbath… Mindenkinek megvan a saját inspirációs forrása.
Amikor valaki behoz egy ötletet, az egyedi értelmezést kap a többiektől. Ha én hozok egy ötletet, akkor valaki más a bandából teljesen más szemszögből közelíti meg, és így alakul ki valami igazán különleges.
Ami az üzenetet illeti, nem akarunk semmit sem ráerőltetni az emberekre. Őszintén szólva nem is azért csináljuk ezt, hogy másoknak megfeleljünk. A zenét magunknak készítjük. De ha valamit kivált az emberekből – akár boldogságot, akár gondolatokat, akár más érzelmeket –, az csodálatos. Ez a zene varázsa. Mindenkinek mást jelenthet, és ez egy gyönyörű dolog.
Mi a legfontosabb dolog, amit a lemez készítése során tanultatok?
Több dolgot is megtanultunk, de talán a legfontosabb az volt, hogy hagyjuk, hogy az érzelmek vezessenek minket, és ne agyaljunk túl mindent.
Korábban folyamatosan azon pörögtünk, hogy hogyan lehetne egy-egy hangzást tökéletesíteni. Felvettünk valamit, aztán próbálgattuk, hogy „Ha ezt így csináljuk, jobb lesz?”, „Ha ezt hozzáadjuk, jobb lesz?”. És ez ment folyamatosan. Most viszont egy ponton azt mondtuk: „Ez így jó, menjünk tovább.”
Ez a váltás hatalmas változást hozott. Az album inkább az érzelmekről szólt, arról, amit épp akkor és ott átéltünk. Mert a zene nem csak arról szól, hogy hogyan szól, hanem arról a valamiről, ami megérint benne.
Ha egy új hallgatónak egyetlen számot mutathatnál meg a teljes diszkográfiátokból, melyik lenne az?
Most azt mondanám, hogy a Before It Might Be Gone címadó dala. Ez jól megmutatja a soul-osabb oldalunkat, de közben ott van benne az az erő is, ami jellemző ránk. Jelenleg ez a legkomplettebb zenei reprezentációja annak, hogy kik vagyunk.
Mi az az egy dolog, amit soha nem hagysz otthon, amikor turnéra indulsz?
Nagyon szeretem a gitáromat, de ezen kívül van pár dolog, ami nélkül nem indulok el: a jegyzetfüzetem íráshoz és egy körömvágó olló, mert ha nincs nálam, akkor a gitározás elég kellemetlenné válik.
De ha egy dolgot kellene választani, akkor a Fender 1973 Stratocasterem az, amit mindig magammal viszek. Ez a legjobb gitár, amin valaha játszottam.
Többször jártatok már Budapesten. Volt időtök felfedezni a várost vagy megkóstolni valamilyen magyar ételt?
Igen! Tudom, hogy ez nagyon turistás dolog, de a Szimplába például el kellett mennünk. És ha jól emlékszem, páran még tetoválást is csináltattak ott…
Áprilisban újra Budapesten játszotok. Mire számíthatunk a koncerten? Miben lesz más, mint a korábbi fellépések?
Minden koncertünk más, mert nem szeretjük a rutinszerű dolgokat. Sok improvizáció van a fellépéseinken. Persze a dalokat eljátsszuk, de folyamatosan változunk, és a zenénk is velünk együtt változik. Szóval számíthattok új dalokra, rengeteg energiára és improvizációra – olyan pillanatokra, amelyek csak azon az estén fognak megtörténni.
Végül, van valami üzeneted a magyar rajongóknak?
Nincs konkrét üzenetem. Inkább csak hallgassátok meg a zenénket, és nézzétek meg, mit vált ki belőletek. Alig várjuk, hogy újra Budapesten játszhassunk! Mindig imádtuk ezt a várost, és nagyon várjuk, hogy találkozzunk veletek.
