Az élőszereplős Scooby Doo Netflix sorozat főszereplőiről már le is rántotta a leplet a streaming platform.

Hivatalos: bejelentette a Netflix, hogy érkezik az élőszereplős Scooby-Doo-sorozata

A széria azt mutatja majd be, hogyan is állt össze a Rejtély Rt.

Ahogy már mi is beszámoltunk róla, tavaly tavasszal érkezett a hír, hogy élőszereplős Scooby-Doo-sorozatot tervez a Netflix. Most pedig hivatalossá is vált a dolog, ugyanis a streaming platform bejelentette, hogy már biztosan jön a széria. A címéről egyelőre nem hullott le a lepel, viszont a történetéről megtudhattunk egy keveset.

Az modernizált és újragondolt alkotás azt fogja bemutatni, hogyan is állt össze a jól ismert Rejtély Rt. Bozont és Diána régi barátok, akik az utolsó nyári táborukat élvezik. A nyaralás kellős közepén azonban egy kísérteties rejtélybe bonyolódnak, melynek a középpontjában egy magányos és elveszett német dog áll, aki lehetséges, hogy egy természetfeletti által elkövetett gyilkosságnak volt szemtanúja.

Reklám 1

Egyesítik az erejüket hát egy gyakorlatias városi lánnyal, Vilmával, aki nagyon otthon van a tudományok terén, és egy kissé furcsa, de annál jóképűbb sráccal, Freddyvel, hogy fényt derítsenek az igazságra. Azonban az ügy egy valóságos rémálomba sodorja a csapatot, és az a veszély fenyegeti őket, hogy az összes tiktukról lehull a lepel. 

A Netflix első körben 8 epizódot rendelt be a sorozatból. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikorra tervezik a premiert, és kiket láthatjuk majd a főszerepekben.

Visszatér a Rejtély Rt.! Nagyon izgatottak vagyunk, hogy elsőként kelthetjük életre a Scooby-Doo-t, mint élőszereplős sorozat. Ez a sokak által szeretett franchise tagadhatatlanul nagy hatással volt a popkultúrára, és a fő témája mindig is a barátság volt – ezért is rajong érte már hosszú ideje több generáció

nyilatkozta Peter Friedlander, a Netflix egyik fejese.

Majdnem 60 éve startolt el az eredeti rajzfilm

Scooby-Doo francise nem kevesebb, mint 56 éve, 1969-ben startolt el a Scooby-Doo, merre vagy? című rajzfilmmel. Négy tizenévesről, Fredről, Diánáról, Vilmáról, és Bozontról szólt, akik a háziállatukkal, a Scooby-Doo nevű német doggal közösen természetfeletti lényekkel kapcsolatos rejtélyeket oldanak meg. Az eredeti széria után több, mint egy tucat spin-off sorozat készült belőle, mint például a Mizújs, Scooby-Doo?, vagy éppen a Bozont és Scooby-Doo. A legutóbbi, a Vilma 2023-ban jelent meg. 

Nem az új sorozat lesz az első élőszereplős Scooby-Doo.

Több élőszereplős film is készült belőle

Nem a frissen bejelentett Netflixes sorozat lesz az első élőszereplős Scooby-Doo, ugyanis több film is készült belőle. Az első két mozifilm 2002-ben és 2004-ben jelent meg, Freddie Prinze Jr.Sarah Michelle GellarMatthew Lillard és Linda Cardellini főszereplésével. Ezeket még kettő követte 2009-ben és 2010-ben, viszont teljesen új szereplőgárdával, és mozik helyett a Cartoon Networkön voltak láthatóak.